Helyzetelőnyben a Lazio a Juventusszal szemben

2013.01.22. 20:12
null
A Lazio a hajrában mentette döntetlenre a Juventus elleni kupameccset (Fotó: corrieredellosport.it)
A labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjében a Lazio döntetlenre végzett a rengeteg helyzetet kihagyó Juventus otthonában.

A Juventus és a Lazio találkozott egymással az Olasz Kupa egyik elődöntőjében, és az első felvonásban, Torinóban bizony mindkét csapat tartalékosan állt ki. A hazaiaktól Giorgio Chiellini, Fabio Quagliarella és Andrea Pirlo, a vendégektől Miroslav Klose, Abdoulaye Konko és André Dias hiányzott többek között, a kezdőkben így furcsa posztokon bukkantak elő futballisták – a Lazio például a háromvédős rendszerrel próbálkozott, középen az albán középpályással, Lorik Canával.

Talán ezért is kezdődött a találkozó két hazai helyzettel, de egy negyedóra múlva már kiegyenlítetté vált a mérkőzés, és eljutott a Lazio a hazai kapu előteréig néhányszor. Sőt, az első félórához közeledve két helyzetet is kialakított ott a fővárosi csapat, az egyiknél Stefano Mauri elől az utolsó pillanatban mentett Leonardo Bonucci, a gólvonaltól egy méterre.

Bonucci még a szünet előtt lesántikált a pályáról, majd az első kapura lövésnek is tapsolhattak a nézők, Federico Marchetti azonban magabiztosan fogta az Emanuele Giaccherini által 23-ról rátűzött labdát.

A fordulást követően egy szép Alessandro Matri-lövés és egy ennél is szebb Marchetti-védés jelezte a Juventus feléledését, majd némi üresjárat után megszerezte a vezetést a házigazda: a télen érkezett Federico Peluso fejelt a hálóba egy balról érkező labdát. 1–0


Nem sokkal később eldőlhetett volna a mérkőzés, de Arturo Vidal két hatalmas ziccert is elhibázott, majd közeli fejesét földöntúli bravúrral kapta ki a gólvonalról az ihletett formában védő Marchetti.

Ahogyan az lenni szokott, az addig a kapuig el sem jutó Lazio szerzett gólt válaszképpen a kihagyott hazai helyzetekre: az egykori juventusos Antonio Candreva szögleténél elaludt a teljes torinói csapat, Stefano Mauri pedig egy lépésről a hálóba lőtt. 1–1


A hátralévő időben még kétszer is helyzetbe került a Juventus, de Marchetti a mérkőzés előtt „tigrisvért ivott" – az idegenbeli döntetlennel és a rúgott góllal helyzetelőnyben várhatja a jövő heti visszavágót a Lazio.

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
JUVENTUS–LAZIO 1–1
Torinó, Juventus Arena. V: Damato
Juventus: Storari – Barzagli, Bonucci, (M. Cáceres, 43.), Peluso (De Ceglie, 71.) – Isla, Vidal – Marrone, Pogba, Giaccherini – Marchisio (Vucsinics, 77.) – Matri. Vezetőedző: Antonio Conte
A kispadon: Rubinho (k.), Gagliardini (k.), Lichtsteiner, Rugani, P. García, Padoin, Schiavone, Kabashi, Beltrame
Lazio: Marchetti – Biava (Radu, 83.), Cana, Ciani – Cavanda, A. González, Ledesma (Candreva, 70.), Hernanes (Brocchi, 82.), Lulics – Mauri – Floccari. Vezetőedző: Vladimir Petkovics
A kispadon: Bizzarri (k.), Carrizo (k.), Scaloni, Zauri, Kozak, Rozzi
Gólszerző: Peluso (63.), ill. Mauri (86.)
Legfrissebb hírek

Káosz és nyugalom: itt a Derby della Madonnina

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 12:59

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Szárnyal a Lazio a már-már leírt Gennaro Gattusóval

Olasz labdarúgás
2026.10.21. 09:28

Nincs fegyverszünet! – hiába hasít a Lazio, a drukkerei nem mennek ki az Olimpicóba

Olasz labdarúgás
2026.10.20. 17:21

Spalletti a Juventus súlyos veresége után: Minden tekintetben alulmaradtunk...

Olasz labdarúgás
2026.10.19. 09:15

Serie A: a Lazio ismét győzött, és tapad az éllovas Interre

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 17:11

100 éves a Fiorentina 3. rész: futballisten lila köntösben

Képes Sport
2026.10.07. 15:46

100 éves a Fiorentina, 2. rész: magyar szálak a lila szövetben

Képes Sport
2026.09.29. 15:46