Inter: nem Mourinho-imitátorokat kerestek, örülnek Beníteznek

2010.06.12. 12:55
A Serie A-ban szereplő Internazionale elnöke, Massimo Moratti szerint nem Mourinho-imitátorokat kerestek a Real Madridhoz szerződő vezetőedző helyére, ezért is örülnek, hogy sikerült megegyezniük az erős személyiségű, markáns karakterjegyekkel rendelkező első számú „kiszemelttel”, Rafa Benítezzel.

Mint ismert, a Liverpooltól közös megegyezéssel elköszönő Benítez kétéves szerződést írt alá a májusban BL-címet nyerő olasz klubbal.

Moratti, az Inter első embere állítja, bár több név is felvetődött a megüresedett vezetőedzői poszt betöltésére, első számú jelöltjük a spanyol szakember volt.

„Azért választottuk őt, mert meggyőződésünk, hogy biztosítani tudja a klub sikeres jövőjét. Reméljük, valóban így lesz" – kezdte az elnök.

„Ami az emberi tulajdonságokat illeti, meghatározó személyiségről van szó, aki teljesen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint José Mourinho. Ez szintén szerepet játszott a döntésünkben, hiszen ahogy a kezdetektől hangoztattam, nem Mourinho-imitátorokat kerestünk, hanem valaki olyat, akinek egyéni a személyisége, egyéni a karaktere. Benítez pont ilyen."

„Szakmai téren egy komoly, szorgalmas emberrel van dolgunk, akinek sok a tapasztalata az európai labdarúgásban. Döntésünket alaposan megfontoltuk. Bízunk benne, hogy a jövő minket igazol majd" – tette hozzá Moratti.

Legfrissebb hírek

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Curtis Jones az Internél folytatja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 20:52

Julián Álvarez helyett másik argentin világbajnok igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.20. 09:41

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49