Szóvivője szerint David Beckham visszatér a Los Angeles Galaxyhoz

Vágólapra másolva!
2009.01.09. 16:28
David Beckham szóvivője máris cáfolta a nap folyamán a nemzetközi sajtóban felröppent híreket, melyek szerint az angol válogatott klasszis kölcsönszerződése lejártával ittmarad Európában, s az AC Milanból nem tér vissza a Los Angeles Galaxyhoz.
David Beckham (balra) március 9-én térhet vissza az Egyesült Államokba
Fotó: Imago (archív)
David Beckham (balra) március 9-én térhet vissza az Egyesült Államokba
David Beckham (balra) március 9-én térhet vissza az Egyesült Államokba
Fotó: Imago (archív)
David Beckham (balra) március 9-én térhet vissza az Egyesült Államokba

Szóvivője szerint David Beckham az AC Milanban kölcsönben eltöltött három hónap után visszatér a Los Angeles Galaxy együtteséhez, s esze ágában sincs Európában maradni.

„Bár minden tiszteletünk Alexi Lalasé, a Milannal folytatott egyetlen tárgyaláson sem vett részt” – nyilatkozta Simon Oliveira.

„David már elmondta, hogy márciusban visszatér Amerikába, és a Los Angeles Galaxyval kezdi meg az új MLS-szezont” – tette hozzá a szóvivő.

Korábban már megírtuk, hogy a Galaxy labdarúgócsapatának általános igazgatója, Alexi Lalas azon véleményének adott hangot, hogy nem lepődne meg, ha Beckham nem térne vissza az AC Milannál töltött kölcsönadása után.

Lalas, aki 2007-ben írta alá Beckhammel az öt évre szóló szerződést, a BBC Radióban kifejtette: „Azt kell tennie, ami karrierje szempontjából szerinte a legmegfelelőbb.”

Beckham első milanos meccsén 45 percet játszott a Hamburg elleni, tizenegyesekkel megnyert felkészülési mérkőzésen.
Legfrissebb hírek

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
6 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
11 órája

Félidőnként egy gól a Milan kapujába, döntős a Napoli az Olasz Szuperkupában

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 22:04

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08

Kétszeres BL-győztes grúz polgármesterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Egyéb egyéni
2025.12.01. 18:29

Leao gólja döntött, a Lazio legyőzésével a Serie A élére állt a Milan

Olasz labdarúgás
2025.11.29. 22:59

Gyász: elhunyt az olasz válogatott korábbi kapusa

Olasz labdarúgás
2025.11.25. 13:18
Ezek is érdekelhetik