Ronaldinho, Sevcsenko és Drogba is a Milan kívánságlistáján

User UserUser User
2007.07.16. 15:03
Ronaldinho, Andrij Sevcsenko és Dider Drogba is a Bajnokok Ligája-győztes olasz AC Milan labdarúgó csapatának azon a kívánságlistáján szerepel, amelyben öt támadót nevezett meg Adriano Galliani a klub alelnöke. A sportvezető kijelentette, hogy az öt játékos közül egy érkezik a San Siróba.
Adriano Galliani sztárt vinne a San Siróba
Adriano Galliani sztárt vinne a San Siróba
Adriano Galliani sztárt vinne a San Siróba
Adriano Galliani sztárt vinne a San Siróba

Ellentétben az olasz bajnok Internazionaléval és a másodosztályból feljutott Juventusszal, a piros-feketék most készülnek az első igazolásra, hiszen szeretnék felvenni a versenyt előbb említett két csapattal a Serie A bajnoki címéért.

A Milan nagyon szívesen leigazolta volna a Calgiari csatárát, David Suazót, de a támadó inkább a városi rivális Intert választotta. Az egyetlen távozó Carlo Ancelotti együtteséből a brazil Ricardo Oliveira volt, aki egy évre igazolt kölcsönbe a Real Zaragozához.

"Egy nem-európai játékost szeretnénk igazolni – nyilatkozta Adriano Galliani, a klub alelnöke. – Öt játékost látnénk szívesen a csapatban Ronaldinhót, Sevcsenkót, Drogbát, Eto’ót és Patót."

Azért is tűnik kissé hihetetlennek ez a névsor, mert a Barcelona korábban közölte az olaszokkal, hogy Ronaldinho és Eto’o nem eladó

Ezen kívül a Chelsea menedzsere, José Mourinho pedig minden egyes nyilatkozatában kijelenti, hogy számít két klasszis támadójára, Sevcsenkóra és Drogbára is. Igaz, előbbi egyes híresztelések szerint visszavágyik Milanóba.

Az ötödik játékos Alexandre Pato, még csak tizenhét éves, és jelenleg hazájában a brazil Internacionalban játszik, ahová szerződése 2009-ig köti. Érte ráadásul a Chelsea is bejelentkezett. Pato esetleges megszerzése azonban korántsem tűnik akkora szenzációnak, mint a másik négy klaszsis szerződtetése.
Legfrissebb hírek

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

Népsport: a futballvilág önjelölt Napóleonja

Népsport
2026.02.20. 09:32

Hazai pályán ikszelt a Milan, csak egy ponttal tudta csökkenteni hátrányát az Inter mögött

Olasz labdarúgás
2026.02.18. 22:56

Modric gólja döntött, a Milan mindhárom pontot elvitte Pisából

Olasz labdarúgás
2026.02.13. 22:46

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09
Ezek is érdekelhetik