Profi boksz: Tyson fénykorának a súlyával mért be Jones ellen

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 23:52
Megtörtént a mérlegelés Mike Tyson és Roy Jones Jr. magyar idő szerint vasárnap hajnali bemutató mérkőzésére, amelyre Los Angelesben kerül sor. Előbbi ökölvívó alatt 220.4 fontot, utóbbi alatt 210-et mutatott a mérleg kijelzője.

Amikor Mike Tyson 1986. november 22-én, a 28. profi mérkőzésén Trevor Berbicket legyőzve először foglalta el a nehézsúly trónját, 221.25 fontot, azaz 100.36 kilogrammot nyomott. A Tony Tucker elleni 1987-es címegyesítő ütközetre 221 fonton, az azt követő évek világbajnoki mérkőzéseire (1989 nyaráig) 215 és 219 font között mért be. Ezt a három-négy évet szokás Tyson fénykorának nevezni – s valóban, a catskilli bunyós ez idő alatt olyan nagyságokat semmisített meg a ringben néhány menet alatt, mint Larry Holmes, Michael Spinks vagy Frank Bruno.


Tyson alkatához, alig 180 centis magasságához tökéletesen passzolt a szűk (vagy csak dekákkal több mint) egy mázsa, amit ha később is meg tudott közelíteni felülről, többnyire borítékolni lehetetta győzelmét.

Pályafutásának utolsó öt hivatalos meccsén leginkább árnyéka volt önmagának, a mérlegelései is szinte előrevetítették, hogy nem a régi Tysont láthatjuk majd a ringben: ezen öt mérkőzéséből négynek is 230 font fölötti testtömeggel veselkedett neki – ki is kapott háromszor.

Mindezek fényében csodaszámba megy, amit atysonontriller.comélő közvetítése során is láthattunk péntek késő este, hogy az 54 esztendős, másfél évtizede nem bokszoló Mike Tyson alatt 220.4 fontot mutatott a mérleg kijelzője. Tyson legutóbb 1997-ben, az Evander Holyfield elleni, amúgybotrányos véget érő visszavágónvolt ennyire könnyű.

Az 51 éves, csúcséveit félnehézsúlyban töltő Roy Jones eközben 210 fonton mért be pénteken a Los Angeles-i ütközetre.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:25

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik