Ökölvívó ob: kemény csatákat hoztak az elődöntők

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 21:40
null
A nehézsúlyú Hámori Ádám meg sem izzadt a fináléig vezető úton (Fotó: MÖSZ/Kincses Margit)
Kemény csatákat hozott a péntek, tizenkilenc aranyérem talál gazdára a záró napon.

Amint azt sejteni lehetett, az elődöntők napján már izzott a levegő a győri Olimpiai Sportparkban, és ahhoz sem kellett különösebb jóstehetség, hogy a férfiaknál különösen az 52, a 64 és a 75 kg küzdelmeire érdemes figyelni.

A legkisebbek (49 kg híján, hiszen ott nem volt induló) között Szaka–Virbán és Csóka–Bernáth csatákat hozott a péntek, a honvédos Virbán Martin pontosabb volt ferencvárosi ellenfelénél, míg az öt éve Eb-bronzérmes Csóka Nándor megosztott pontozással, nehezen nyert a debreceni Bernáth Attila ellen.

Kisváltósúlyban újra, majdhogynem menetrendszerűen összejött a Kovács–Fodor finálé, ám ehhez mindkettejüknek sokat és jól kellett dolgozniuk. A nyíregyházi Kovács Richárd szépen szisztematikusan felőrölte a vasasos Rostás Armandó ellenállását, az ugyancsak angyalföldi Fodor Milán pedig igazán stílusos, összeszedett bunyóval verte meg az egriek eredendően 60 kilós ifiolimpiai bronzérmesét, Könnyű Richárdot, akire a harmadik felvonásban számoltatott is.

Középsúlyban a pécsi Cservenka Róbert az idén nem lesz országos bajnok, mert nem kis meglepetésre szoros mérkőzésen kikapott a Hell Fight Club korábbi kétszeres ifibajnokától, a 19 éves Mester Somától, aki a meccs nélkül továbbjutó Benkő László elleni fináléban akár a felnőttek között is révbe érhet.

Válogatottjaink közül a 69 kilós Kozák László és a 91 kilós Hámori Ádám (egy menetet sem töltött a ringben, máris repült a törülköző...) is gond nélkül vette az újabb kört, és az sem lepett meg senkit, hogy 81 kilóban Tallósi Péter és Kovács Pál vív meg szombaton az aranyért – de mindketten megszenvedtek a fináléért.

„Különösen a stílusosan bokszoló Virbán Martin és Fodor Milán tetszett, a Mester–Cservenka meccs is kiváló volt, a szupernehézsúlyú Kiss Leventére nagyon kíváncsi leszek a döntőben, de a többiekre sem lehet panaszom  – mondta Bertók Róbert szövetségi kapitány. – Éppen a tempós Virbán–Szaka mérkőzésről jut eszembe, hogy az egyes összecsapások ütésszámát is mérjük az ob-n, kiderül, hol állunk ebben a nemzetközi szinthez képest, mert ilyen szemmel is néznünk kell a magyar bajnokságot.” 

Szombaton 15.30-tól a döntőkkel fejeződik be Győrben az idei felnőtt országos bajnokság.

Legfrissebb hírek

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Nem lesz több meccse, visszavonult Terence Crawford

Ökölvívás
2025.12.17. 14:47

Január elején Miamiban vívja második profi bokszmeccsét Veres Roland

Ökölvívás
2025.12.17. 11:40
Ezek is érdekelhetik