Ökölvívás: Veres Roland negyeddöntős, Bundovics kikapott az Eb-n

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 19:19
null
Veres Rolandra (jobbra) nagy csata vár (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Kiss Annamarie – archív)
Veres Roland remek teljesítménnyel legyőzte örmény ellenfelét és bejutott a 60 kilogrammos kategória negyeddöntőjébe szerdán a jereváni férfi ökölvívó Európa-bajnokságon, melyen Bundovics István (57 kg) a nyolcaddöntőben kikapott.

 

A harmadik versenynap két délutáni vereséggel indult magyar szempontból, miután Bernáth Attila (51 kg) és Cservenka Róbert (75 kg) is szoros meccsen, megosztott pontozással veszített, az esti programban így Bundovics Istvánon és Veres Rolandon volt a sor, hogy javítsanak a mérlegen.

Előbb Bundovics lépett kötelek közé az ukrán Mihalo Dziazko ellen, aki nagyon kemény riválisnak bizonyult.

A meccsen – a nemzetközi szövetség közvetítése alapján – Dziazko zártan bokszolt, magyar riválisa nem igazán tudta feltörni fedezékét, ütései pedig többnyire pontosak voltak, így hiába harcolt keményen Bundovics, az ukrán minden menetben jobbnak bizonyult és egyhangú pontozással, megérdemelten győzött.

A program záró meccsén következett Veres Roland, aki Bundovics Istvánhoz hasonlóan szerdán mutatkozott be a kontinensviadalon, méghozzá a hazai közönség támogatását élvező, második kiemelt Karen Tonakanyan ellen.

A mérkőzés előtt talán az örmény tűnt némileg esélyesebbnek, a ringben azonban a korábbi kick-boxos, az ökölvívásra tavaly év elején váltó magyar akarata érvényesült. Veres taktikája végig az volt, hogy távolról indítva megelőzze riválisát, s ez az első menetben tökéletesen működött. Tonakanyan nem találta az ellenszert, képtelen volt kibontakozni, s lényegesen kevesebbet talált ellenfelénél.

A második menet elején aztán az örménynek sikerült néhány tiszta ütést bevinnie, Veres Roland azonban a folytatásban ismét érvényesíteni tudta bokszát és meggyőzőbbnek tűnt, de ötből négy pontozónál így is az örményé lett a menet, így az utolsó három perc gyakorlatilag döntetlenről indult, mivel az első szakaszt négy az egy ellenében a magyar öklöző vitte el a bíróknál.

A záró periódusban rengeteg volt a szabálytalanság, folyamatos boksz nem alakult ki, ráadásul a mérkőzésvezető hosszú másodpercekig hagyta kapaszkodni, dulakodni a feleket. Mindez ugyanakkor Veres Rolandnak kedvezett, mivel beleindításaival többször talált, míg Tonakanyannak alig volt értékelhető ütése. A hazai közönség mindezek ellenére egyértelműen kedvencük győzelmét remélte, óriási volt a hangzavar, ám az eredményhirdetés után elnémult a csarnok, miután kihirdették Veres Roland 4–1-es győzelmét, ami a nyolcba jutást jelentett a 23 éves ökölvívó számára.

Veres Roland pénteken lép szorítóba a biztos érmet jelentő elődöntőért a dán Frederik Lundgaard Jensen ellen.

Csütörtökön a még versenyben lévő négy magyar, Kovács Richárd (63.5 kg), Fodor Milán (67 kg), Gerzsenyi István (71 kg) és Fehér Koppány (+92 kg) lesz érdekelt, valamennyien a nyolcaddöntőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik