Ökölvívás: dokumentumsorozatot készítenek Kokó pályafutásáról

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 10:04
Dokumentumsorozatot készítenek Kovács István életéről (Fotó: Földi Imre)
Az RTL a hivatalos oldalán jelentette be, Kovács „Kokó” István, olimpiai- és világbajnok ökölvívóról készít dokumentumsorozatot.

A legendás bokszoló életét és pályafutását körbejáró dokut a „A Király” című sorozat alkotói készítik majd el, azonban egy teljesen más megközelítésből tervezik tálalni a történteket, mint a korábbi munkájukban. 

„Ez nem fikció lesz, hanem dokumentumfilm, tele elképesztő mennyiségű archív anyagokkal, régi bokszmeccsekkel, nagy sikerekkel, nagy bukásokkal. És a jelenben is forgatunk vele, mert szerintem rengeteg olyan információ van Kokóról, amit nem is tudnak az emberek” – mondta a sorozat egyik megálmodója, Kovács Dániel.

„Kokó” az RTL-nek elárult, nem lepte meg a felkérés, hisz ez nem az első alkalom, hogy felmerült egy róla készített dokumentumfilm ötlete. 

„Amikor leültünk, és elkezdtünk rajta dolgozni, elkezdtünk róla beszélgetni, akkor döbbentem rá, hogy valóban annyi minden történt velem, és nagyon megtisztelő a felkérés. Én úgy is érzem, hogy az az életpálya, amit én befutottam, az az 54 év hordoz magában annyi üzenetet, meg annyi élményt, emléket, történetet, hogy talán egy film formájában is meg lehet kísérelni.” 

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59
Ezek is érdekelhetik