Ökölvívás: üzbég vezetőedzőt kért fel a magyar szövetség

Vágólapra másolva!
2023.04.11. 19:20
null
Próbaidőre hívta meg Tangribergenovot a szövetség (Fotó: MÖSZ)
Üzbég szakembert kért fel vezetőedzőnek a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ), az eddigi szövetségi kapitány Bertók Róbert pedig szakmai igazgatóként dolgozik tovább.

 

A MÖSZ keddi tájékoztatása szerint Kurtucz Csaba elnök – az elnökséggel egyetértésben – próbaidőre hívta meg Hamid Tangribergenovot, akinek fő feladata az lesz, hogy az olimpiai kvalifikációra összpontosítson, illetve a krakkói Európai Játékokon sikeresen vezesse a magyar női és férfi válogatottat.

„A szakmai igazgatói munkakör újabb kihívások elé állít engem, és bízom benne, hogy így is hozzá tudok majd tenni a magyar ökölvívás sikerességéhez a jövőben. A versenyzőknek külön-külön jeleztem, hogy innentől már nem én leszek a szövetségi kapitány, és megható volt, hogy mindannyian pozitívan írtak vissza, megköszönve az eddigi munkámat” – idézte a közlemény Bertókot, aki bízik benne, hogy az új üzbég edző szintén hozzá tud majd tenni a versenyzők teljesítményéhez és tudástárához.

Bertók szerint az elmúlt két és fél év sok szép eredményt hozott, így számára sikeres volt ez az időszak.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik