Ökölvívás: újraválasztották a világszövetség orosz elnökét

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.14. 10:35
null
Umar Kremljov maradt az IBA elnöke, akinek a munkáját főtitkárként segíti Kovács István (jobbra) (Fotó: archív)
Az orosz Umar Kremljovot újraválasztották a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) elnöki tisztében a szervezet rendkívüli isztambuli kongresszusán, szombaton.

 

Umar Kremljov volt az egyetlen jelölt a posztra, miután valamennyi vetélytársát visszaléptették, így a legesélyesebbnek tartott holland Boris van der Vorstot is. Az öt ellenjelölt az IBA sajtóközleménye szerint nem felelt meg a világszövetség által előírt követelményeknek, mivel egy másik nemzetközi ökölvívó-szervezetnél dolgoztak.

A 2020 decembere óta hivatalban levő Kremljov megválasztása előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sokadszor adott hangot aggodalmának az IBA jelenlegi működésével kapcsolatban. A NOB változatlanul meglevő kifogásai között szerepel, hogy az IBA még mindig adós a 2024-es, párizsi olimpia sportági kvalifikációs rendszerének részletes kidolgozásával, ahogyan a pontozóbírók kiválasztásának és irányításának megnyugtató programjával is.

Az ökölvívás ott van a párizsi olimpia műsorán, a 2028-as, Los Angeles-i játékok előzetes programjában azonban nem kapott helyet. Az IBA kezéből kivéve a tavaly nyári, tokiói olimpia boksztornáját a NOB teljesen saját szervezésben bonyolította le.

Az IBA főtitkári posztját tavaly március óta az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács István tölti be.

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Az erdélyi edzőlegendát is beszervezte a Securitate

Minden más foci
2026.01.26. 13:19

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2025.12.25. 23:31

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53
Ezek is érdekelhetik