Ökölvívás: három bokszolóval volt elégedett a kapitány

Vágólapra másolva!
2021.12.16. 21:35
A válogatott kerettagok közül három versenyző teljesítményével volt elégedett Bertók Róbert szövetségi kapitány a 98. Papp László férfi amatőr ökölvívó országos bajnokság második napján, Győrben – számolt be róla az MTI.

A szakember az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön a nehézsúlyú (92 kg) Baracsi Dániel, valamint a szupernehézsúlyú (+92 kg) Kiss Levente és Fehér Koppány hozta azt, amit várt tőlük. Bertók reményét fejezte ki, hogy az alsóbb súlycsoportokban ringbe lépő válogatott kerettagok pénteken meggyőzőbb teljesítményt nyújtanak.

A csütörtöki programban 19 mérkőzést rendeztek, de például 63.5 kg-ban Kovács Richárd egyből, mérkőzés nélkül döntőbe jutott, mert ellenfele nem állt ki. Pénteken 14 órától az elődöntőkkel folytatódik a program az Olimpiai Sportparkban. A döntőket szombaton 15 órától rendezik.

Az ob-ra 46 klub 101 sportolója nevezett. Az összecsapások a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt zárt kapuk mögött zajlanak. A versenyzőknek a ringen és a bemelegítőtermen kívül kötelező a maszkviselés, míg az edzőknek a ringsarokban is hordaniuk kell a maszkot.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik