Ökölvívás: a Budapest-bajnokságon alakul ki a válogatott vb-kerete

Vágólapra másolva!
2021.09.08. 12:37
Öt súlycsoportban már megvan a magyar induló, a többiben a Budapest-bajnokság keretében sorra kerülő válogatón dől el, hogy ki képviselheti a magyar színeket az október végén kezdődő férfi ökölvívó-világbajnokságon – számolt be róla az MTI.

A csepeli Laurencz László Sportcsarnokban csütörtöktől szombatig küzdenek majd meg a fővárosi klubok korosztályos és felnőtt bokszolói a bajnoki címekért. A nemzeti csapatba kerülésért kiírt mérkőzések tulajdonképpen kiegészítő programjai az eseménynek, s attól teljesen különállók.

„A nemzetközi szövetség új vezetősége új súlycsoportokat vezetett be, így mostantól már tizenhárom kategória szerepel a vb-k műsorán, ami szerintem nagyon jó döntés volt az AIBA részéről, mert a felső kategóriák között nagy volt az űr” – mondta az MTI-nek szerdán Bertók Róbert szövetségi kapitány. Hozzátette, a magyar élmezőny szűkössége miatt a legkisebbeknél, 48 kilóban nincs olyan versenyző, akit indítani lehetne, további öt súlyban egyértelmű, ki lesz a vb-fellépő. Így Csepelen hét kategóriában rendeznek válogató meccseket. Lesz olyan, melyben ketten, lesz, melyben hárman, 75 kilóban pedig négyen küzdenek majd a kiadó helyért.

A szakvezető beszélt arról is, hogy a kétszereplős kategóriákban nem csupán egy-egy meccset rendeznek majd, hanem kettőt, mert szerinte úgy kap teljes képet az érintettek közötti erőviszonyokról.

Az érdeklődők mind a három napon láthatnak válogatókat a csarnokban, a csütörtökön 14 órakor kezdődő programban hetet, a pénteki 13 órás rajt után hatot, míg a szombaton 10-kor induló műsorban a bajnoki döntők mellett hét válogatómeccs szerepel.

Az idei világbajnokságnak Belgrád ad otthont október 26. és november 6. között, s a vb-re már utazóként készülhet a tokiói olimpikon Gálos Roland, valamint Bernáth Attila (51 kg), Kovács Richárd (63.5 kg) és Kozák László (71 kg), és Kiss Levente (92 kg).

Nehézsúlyban a korosztályos világbajnoki és Európa-bajnoki érmes Kiss Levente biztos helye némileg meglepő lehet, ám Bertók Róbert elárulta, hogy az évek óta a kategóriában biztos válogatott Hámori Ádám súlycsoportot váltott.

„Az elmúlt években Hámori Ádám volt a nehézsúlyú válogatottunk, őt azonban sikerült meggyőzni, hogy az új kategóriára, a nyolcvanhat kilogrammra váltson” – jegyezte meg a szövetségi kapitány.

A VÁLOGATÓ MEZŐNYE
54 kg: Csóka Nándor, Bernáth László, Szaka István
60 kg: Danyi Dániel, Veres Roland
67 kg: Gerzsenyi István, Fodor Milán
75 kg: Cservenka Róbert, Mester Soma, Benkő László, Oroyovwe Isaac
80 kg: Kovács Pál, Lokár Márk
86 kg: Hámori Ádám, Tallósi Péter, Vincze István
+92 kg: Felföldi László, Fehér Koppány

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:21

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik