Ökölvívás: letették a gyergyószentmiklósi edzőközpont alapkövét

MTI MTIMTI MTI
2020.08.01. 14:35
null
Bajkai István, az ökölvívó-szövetség elnöke (Fotó: Tumbász Hédi)
Gyergyószentmiklóson szombaton délben letették annak az ökölvívó központnak az alapkövét, amelyet a magyar állam támogatásával épít fel az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület. A központ a Magyar Ökölvívó-szövetség tulajdonába kerül.

A rendezvényen Bajkai István, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke is részt vett, és beszédet mondott. Az esemény végén a magyar közmédiának úgy nyilatkozott: az épület több lesz egy egyszerű sportközpontnál, közvetve az erdélyi magyarok szülőföldön való megmaradását is szolgálja.

Elmondta: céljának tekinti, hogy a magyar ökölvívó-bajnokságot kiterjesszék az egész Kárpát-medencére, és a nyílt bajnokságon az erdélyi fiatalok is jó eséllyel induljanak.

„A Magyar Ökölvívó-szövetség mindent megtesz azért, hogy itt, Erdélyben az ökölvívást magas szinten űzzék, és jó eredményeket érjenek el" – jelentette ki.

Huszár Árpád, a Godako egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva elégedettségének adott hangot, amiért a gyergyói gyermekeknek immár olyan körülményeket tudnak biztosítani a fejlődéshez, amilyeneket az eddigi eredményeikkel kiérdemeltek.

A rendezvényen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke is megjelent. A szerzetes által kialakított árvaházláncból mintegy nyolcvan gyermek vesz részt az ökölvívóképzésben.

Amint a képzést szervező Erdélyi Godako Ökölvívó Sportegyesület által összeállított sajtóanyagból kiderül: a sportközpontnak nyolc hónap alatt kell felépülnie. Az 1601 négyzetméter alapterületű épület egyik része versenyek lebonyolítására lesz alkalmas, a ring körül 800 nézőt befogadó lelátó épül.

Az edzéseket kiszolgáló épületrészben egy 270 négyzetméteres edzőtermet alakítanak ki, ahol egyszerre 40 sportoló dolgozhat, egy másik, 140 négyzetméteres teremben a sportolók erőnlétét fejlesztik. Az épületben emellett öltözők, masszázsszoba, mosdók és orvosi szoba is helyet kap.

Az építkezésre 380 millió forintot szánnak, további 10 millió forintot eszközvásárlásra, berendezésre fordítanak.

A Huszár Árpád által vezetett gyergyószentmiklósi Godako sportegyesület öt éve próbálja meghonosítani Erdélyben az ökölvívó akadémiai rendszert. A magyar kormány 2017 decemberében döntött arról, hogy 452 millió forinttal támogatja a gyergyószentmiklósi sportközpont felépítését. A következő évben a székelyföldi város észak-nyugati kijáratánál vásároltak telket a létesítménynek, melyen most kezdődhet el az építkezés.

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik