Ökölvívás: lemondott a nemzetközi szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.20. 13:15
Lemondott elnöki posztjáról Vu Csing Kuo, a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) vezetője, akit botrányai miatt októberben függesztettek fel elnöki tisztségéből.

Az AIBA hétfőn közölte, hogy a tajvani sportvezető úgy döntött, lemond. A közleményben jelezték: a szövetség és Vu megegyeztek abban, hogy a közöttük fennálló valamennyi jogi vitát és peres eljárást lezárják.

A 71 éves Vu – aki tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőségének – 2006 óta irányította az AIBA-t, munkáját azonban hosszú ideje támadták, s az elmúlt időszakban jelentős ellenzék alakult ki vele szemben a szövetségen belül. Pozíciója júliusban gyengült meg végképp, amikor a végrehajtó bizottság szavazást kezdeményezett leváltásáért, és létrehozott egy ideiglenes vezető testületet az elnök ellenében.

A vádak szerint Vu csődközeli helyzetbe hozta a szervezetet, ellenfeleit el akarta távolítani a végrehajtó bizottságból, jóváhagyás nélkül hozott fontos, anyagi jellegű döntéseket, miközben félrevezette a médiát és a nemzeti szövetségeket az AIBA pénzügyeiről, illetve korábban megakadályozta, hogy bizalmatlansági szavazás legyen ellene. A jelenlegi, ideiglenes vezetőség adatai szerint a szervezet adóssága több mint 15 millió dollár (4 milliárd forint).

Az AIBA-t jelenleg az európai tagszövetségét vezető olasz alelnök, Franco Falcinelli irányítja ideiglenesen. Új elnököt vélhetően január 27-i rendkívüli közgyűlésén választ a szövetség.

Legfrissebb hírek

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11
Ezek is érdekelhetik