Mindent elölről – Erdei Zsolt ma már átlátja a sportágát

– Fél év már érdemi munkára is elég. Voltak csontvázak a szekrényben?
– Csontvázakat nem találtam – mondta az április óta a Magyar Ökölvívó-szakszövetséget vezető korábbi amatőr és profi világbajnok Erdei Zsolt. – De eleve nem voltak konkrét várakozásaim az elnöki munkával kapcsolatban, hiszen amikor belevágtam, még nem láttam át az egész rendszert.

– Most már átlátja?
– Nagyjából igen, bár néha még most is szembesülök meglepő fejleményekkel. Szerencsére vannak körülöttem olyanok, akik átsegítenek a nehézségeken. Az biztos, hogy egy ekkora sportág vezetése nem egyszerű történet, de ma már elmondhatom, hogy tudom, az egyes régiók hogyan működnek, és a pénzügyeinket illetően sincs ok az idegeskedésre.

– Nem úgy a ringbeli eredmények miatt.
– Az eredményeink összefüggnek a pénzügyi háttérrel. Hiszen ha már egyszer kiemelt sportágként az állam kiemelt támogatásban is részesít minket, akkor aki a pénzt adja, okkal várja el a kiemelt eredményességet is.

– Egyelőre hiába.
– Egyelőre. De be kell látni, hogy nemcsak az jelent hatalmas gondot, ha semmire sincs pénz, hanem sokszor az is, ha van. A hatékony felhasználás legalább olyan bonyolult, mint ha nem jut a működésre.

– Erről is beszélgetett a múlt heti parlamenti látogatásán a miniszterelnökkel?
– Erről nem, de a leendő székelyföldi akadémia tervéről annál inkább. Gyergyószentmiklósra álmodtuk meg az intézményt – amikor ott jártam, olyan hatalmas merítési lehetőséget láttam a székely fiúkban, hogy el sem hittem. Ösztönös tehetségekkel találkoztam, akikben buzog a székely vér. Kíváncsian várom, ebből mit tud profitálni a magyar ökölvívás. A terveink szerint a központ mellett Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön is működnének fiókintézmények, de Nagyszalontán és Marosvásárhelyen is megvetnénk a lábunkat.

– Ehhez nem csupán pénzre, de szakmai háttérre is szükség van. És az idehaza sem mindenütt megnyugtató.
– Sajnos a kellő szakmai tudás itthon is hiánycikk, ezért is örülök annak, hogy a Testnevelési Egyetem új szakedzői képzése a korábbinál lényegesen több, összesen tizenhárom fővel indult el. Köztük például a női szakág kapitányával, a korábbi világbajnok Kovács Máriával.

– A hölgyekre rá is fér az erősítés, az országos bajnokságukon alig volt induló.
– Túl azon, hogy szerintem az ökölvívás férfias sport, a nők a jövőben az eddigi három helyett már öt súlycsoportban lesznek jelen az olimpiai programban, így kiemelten figyelünk rájuk is. Az más kérdés, hogy ennek a férfimezőny látja kárát, mert az összlétszám természetesen nem lett nagyobb. Ennek nem örülök.

– Nem mintha a férfiak akkorát villantottak volna a maguk világbajnokságán...
– Pontot sem szereztünk, de sajnos be kell látnunk, hogy ma ez a papírforma. Még akkor is, ha némi szerencsével, jobb sorsolással a pontszerzés vagy még az érem sem lett volna ördögtől való. De reálisan ott a helyünk, ahol vagyunk.

– Ez mitől változna meg? Boksztársadalomból egy van, nagyjából ugyanazokkal kellene kimászni a gödörből, mint akikkel oda jutott a sportág.
– Erős szakmai alapokat kell letenni, tetszik, nem tetszik, sok mindent elölről kell kezdeni. A gyerekek toborzásától a brandépítésen át a kommunikációig. És persze nagyon fontos a televíziós megjelenés, amihez viszont színvonalat is kell társítanunk, mert az egésznek csak úgy van értelme és létjogosultsága. Ha kell, show-elemeket hozunk be a versenyeinkre, tudomásul vettem, hogy változik a világ, és lépést kell tartani vele. Nekem ifjú bunyósként elég volt jól bokszolnom, ma már az eladhatóság, a körítés is legalább ennyire fontos.

– Meg a sportdiplomácia, ugye.
– Örömmel látom, hogy javulóban a helyzetünk. A nemzetközi szövetségben éppen nagytakarítás zajlik, a tajvani elnököt, Vu Csing-kuót elzavarták, és az európai szekció, az EUBC vezetője, az olasz Franco Falcinelli lépett ideiglenesen a helyére, akivel megválasztásom óta remek a viszonyom. Jártam nála Assisiben, a saját kocsijával vitt le Rómából, és azóta is többször konzultáltunk, egyet gondolunk a bokszról. Ha úgy tetszik, most végre a jó oldalon állunk.

– Csak legyen is foganatja.
– Kell, hogy legyen, még akkor is ha az edzők és a bírók képzése nélkül semmire sem megyünk. Mindenki értse meg, be kell tartanunk bizonyos szabályokat, és ha nem evezünk egy irányba, akkor addig billeg alattunk a csónak, amíg felborul és elsüllyed. Úgyhogy a széthúzásnak egyszer és mindenkorra véget akarok vetni, mert láttuk, hogy hová vezet.

– A hajdúszoboszlói Papp László Akadémia is ennek a rendcsinálásnak esett áldozatul?
– Tulajdonképpen igen. De rögzítsük: Papp László nevének ehhez semmi köze, ő továbbra is minden idők legnagyobb magyar ökölvívója, igazi legenda. Viszont a nevét viselő intézmény szakmaisága oly mértékben hagyott maga után kívánnivalót, hogy lépnünk kellett. Nem pénzügyi, hanem sportszakmai okok miatt vontuk meg tőle az akadémiai státust és az azzal járó támogatást. Hiszen az nonszensz, hogy ötvenszer annyi pénzből gazdálkodhatott, mint azok az egyesületek, amelyek eredményességben messze megelőzték.

– Ha már Papp László: a hírek szerint a debreceni Bocskai mellett egy nagy budapesti nemzetközi versenyben gondolkoznak, amely éppen a legenda nevét viselné.
– Jövőre már keressük a helyét a feszes nemzetközi versenynaptárban, ám ha valaki húzónév, Papp László ma is az, úgyhogy bizakodó vagyok. Hiszem, hogy a világszínvonalat hozhatjuk el Magyarországra, és a nem is olyan távoli jövőben majd a mi fiaink is újra azt képviselik.

– Ha így lesz, hatvan év múlva Erdei Zsolt-emlékversenyt is rendezhetnek.
– Úgy legyen, ámen.