Boksz: új trend – éjszakai verseny a kaposvári főtéren

Vágólapra másolva!
2017.09.01. 22:11
Rendhagyó helyszínen és rendhagyó időpontban rendezték meg az id. Süllős Gyula Ökölvívó-emlékversenyt. A bokszot népszerűsítették a kaposvári szabadtéri rendezvényen csütörtökön az éjszakába nyúlóan.

 

Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a somogyi megyeszékhelyen az emlékversenyt, de először a szabadban, a megyeháza és a múzeum között. Kiváló volt a hangulat, csaknem félezer néző drukkolt jó öt órán át a Vigasságok terén.

„Ezt a tornát egy nagyszerű ember, édesapám emlékére rendezzük meg évről évre" – mondta Süllős Gyula, a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. kereskedelmi igazgatója.

Nem kevesebb mint tizenöt meccset vívtak az ökölvívók, minden korosztályban, vegyes súlycsoportokban. A női ökölvívás is szerepet kapott, két hölgypáros mérkőzött meg.

A magyar szövetség elnöke, Erdei Zsolt is elégedetten nyilatkozott: „Nagyon jó rendezvény volt, nagyon sok embert megmozgatott. Én is fantasztikusan éreztem magam, a jövőben is szívesen látogatok el Kaposvárra erre a színvonalas eseményre."

Erdei Zsolt (jobbra) is ellátogatott az eseményre
Erdei Zsolt (jobbra) is ellátogatott az eseményre

 

Legfrissebb hírek

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
10 órája

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

Kovács István: Magasabb szintre kell emelni Papp László emlékét

Ökölvívás
2025.03.26. 20:30

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07
Ezek is érdekelhetik