Ukrajna: Vitalij Klicsko mégsem akar elnök lenni?

Vágólapra másolva!
2013.08.16. 13:05
Félreértelmezték Vitalij Klicsko ökölvívónak, az UDAR (Ütés) párt vezetőjének szavait, amikor a héten az ukrán tömegtájékoztatási eszközök azt adták hírül, hogy Klicsko jelöltként indul a 2015-ös ukrajnai elnökválasztáson – közölte pénteken az Ukrajina televíziónak adott interjújában a Bokszvilágtanács (WBC) egy név nélkül nyilatkozó munkatársa.

A forrás szerint Klicsko José Sulaimánnnal, a WBC elnökével folytatott megbeszélésén valójában azt mondta, hogy fontolgatja az elnökválasztáson való részvételét, de még nem hozott döntést. „Az követte el a hibát, aki az angol nyelvű hírt írta" – jelentette ki a WBC munkatársa.

Klicsko elnökjelöltségének híre nemtetszést váltott ki ellenzéki szövetségeseinek körében. Andrij Mohnik, a nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt alelnöke elhamarkodottnak nevezte a bejelentést.

Májusban a három parlamenti ellenzéki erő vezetői, Vitalij Klicsko, Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko mögött álló Haza frakcióvezetője és Oleh Tyahnyibok, a Szvoboda elnöke abban állapodott meg, hogy amennyiben továbbra is kétfordulós lesz az elnökválasztás, a második fordulóba bejutó ellenzéki jelölt mögé állnak. A közvélemény-kutatások szerint a három ellenzéki vezető közül Klicsko a legnépszerűbb az ukrán választók körében.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Nem lesz több meccse, visszavonult Terence Crawford

Ökölvívás
2025.12.17. 14:47

Január elején Miamiban vívja második profi bokszmeccsét Veres Roland

Ökölvívás
2025.12.17. 11:40

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47
Ezek is érdekelhetik