Boksz: Most más lenne a felállás Klicsko ellen – Thompson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.26. 18:24
Gyakorlatilag biztosnak tűnik, hogy augusztus 24-én a veretlen Kubrat Pulev ellen lép ringbe a veterán Tony Thompson, aki legutóbbi két mérkőzésén a brit reménység David Price-szal mosta fel a padlót és bizonyította, hogy korai még őt leírni.
Thomspon úgy gondolja, hogy Price után a veretlen bolgár ellen is képes lehet nyerni, motivációját pedig fokozza, hogy ha az IBF áldását adja az ügyre, akkor a párharc nyertese Vladimir Klicsko kihívója lehet:„Nagyon jól érzem magam és egyszerűen nem dobhatok vissza egy ilyen lehetőséget, ami egy újabb világbajnoki meccshez juttathat engem. Minél többet bokszolok, annál jobb leszek. Úgy érzem, sokaktól nem kapom meg a kellő tiszteletet, bár ez az én hibám is, hiszen elveszítettem karrierem két legfontosabb meccsét. Ha harmadszorra bokszolnék Klicskóval, más lenne a felállás. Annyira jó állapotban vagyok most, mint mikor Luan Krasniqivel mérkőztem, ami azt is jelenti, hogy sokkal keményebben tudok edzeni. Mikor először bokszoltam Vladdal, gyakorlatilag csak egy lábam volt rendben, másodszorra pedig egyszerűen kiveszett belőlem az erő, de most újra önmagam vagyok.”www.profiboksz.huwww.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik