Profi boksz: Trout legyőzte Cottót, és megvédte vb-címét

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 10:36
null
Cotto nem tudta elhódítani Trout övét, pontozásos vereséget szenvedett (Fotó: Reuters)
Szombat késő este a New York-i Madison Square Garden adott otthont az Austin Trout vs. Miguel Cotto  nagyváltósúlyú reguláris világbajnoki mérkőzésnek a Bokszvilágszövetség (WBA) övéért. Az amerikai egyhangú pontozásos győzelmet aratott Puerto Ricó-i kihívójával szemben, negyedszer is megvédve címét.
Trout negyedszer védte meg vb-címét
Trout negyedszer védte meg vb-címét

A találkozó előtt erősen megoszlottak a vélemények a szurkolók és a szakemberek között az esélyeket illetően, míg a fogadóirodák egyértelműen a kihívó, azaz Cotto mellett tették le a voksukat.

Az összecsapás végül igencsak hullámzó küzdelmet hozott, amelyben a Puerto Ricó-i Cotto tűnt agresszívabbnak, azonban a címvédő Trout élni tudott a magassági és ütőtávbeli fölényéből adódó előnyökkel.

A szoros mérkőzés végén Trout dominált, és a 12. menet után a pontozók is egyhangúan az amerikai bunyóst látták jobbnak (117:111, 117:111, 119:109), aki ezzel negyedszer védte meg koronáját, és az összecsapás után – a folytatásról még mindig gondolkodó Cottóval egyetemben – kihívta a WBC világbajnokát, a mexikói Saul Álvarezt egy címegyesítő mérkőzésre.

www.profiboksz.hu


A MÉRKŐZÉS HAJRÁJA ÉS AZ EREDMÉNYHIRDETÉS
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik