Pacmannek nem tetszett Mosley stílusa

T. G.T. G.
2011.05.08. 15:29
null
Mosley (balra) szerint Pacquiao a legjobb (Fotó: Reuters)
Elmaradt a várttól Manny Pacquiao és Shane Mosley összecsapása – utólag persze felvetődik a kérdés, hogy várhattunk-e jobb mérkőzést. Mosley nem tudott mit kezdeni ellenfelével.

A pontozás aránya (120:108, 119:108, 120:107) jól mutatja a különbséget, s nem lehet azt mondani, hogy Pacquiao nem akart bunyózni. Mosley azonban hamar felmérte a helyzetet – ebben közrejátszott az is, hogy a harmadik menetben padlóra került –, s nem erőltette a bunyót, mintha eleve feladta volna.

Lábon nem tudta utolérni ellenfelét, ráadásul ez a harcmodor kockázatot jelentett volna számára, amikor pedig Pacquiao közelebb jött, nem tudta megsorozni. A harmadik menetben a padlóra is került, ettől kezdve még óvatosabb lett. A tizedik menetben Kenny Bayless mérkőzésvezető Mosley lökését ütésnek vélte, s számolt a Fülöp-szigeteki bunyósra is. Ez kissé felpaprikázta Pacmant, de nem tudott végezni Mosleyval.

„Hiába akartam a legjobbamat nyújtani, Mosley tisztában volt az erőmmel, s csak arra törekedett, hogy végigállja a tizenkét menetet. Meglepett, hogy csak menekült és menekült előlem a ringben – nyilatkozta a győztes, aki azért elismerte, hogy ellenfele gyors, és a kontraütéseivel is voltak gondjai. Sőt, mással is. – Nem vittek úgy a lábaim, mint szoktak, hasonlót Juan Manuel Márquez ellen éreztem."

Pacman tizedik győztes vb-címmeccsét vívta a nyolcadik súlycsoportban, Las Vegasban a Bokszvilágszervezet (WBO) váltósúlyú vb-öve volt a tét.

A korábban három alkalommal is világbajnok Mosley visszafogott bunyója nem adott lehetőséget Pacmannek a kibontakozásra. „Manny kivételes klasszis, valóban ő az ökölvívás jelenlegi uralkodója. Ilyen gyorsaságot még nem tapasztaltam a ringben, sőt az ütőereje is meglepett, az meg különösen, hogy leütött″ – ismerte el a vesztes.

A jövőről a győztes azt nyilatkozta, tovább akar bokszolni, mert az emberek kíváncsiak rá. A lehetséges két legendás mérkőzésszervező, Oscar De La Hoya és Bob Arum már pedzegette, ki lehet a következő ellenfél – Mayweather persze mindenkivel szemben elsőbbséget élvezne. A jelenlegi állás szerint ismét képbe került a mexikói Juan Manuel Márquez, de elképzelhető, hogy Zab Judah vagy Timothy Bradley áll ki a Mosley elleni meccsével 20 millió dollárt zsebre rakó Pacquiao ellen.

PACQUIAO VS MOSLEY


Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
15 órája

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik