Ökölvívás: Don Kingtől fegyvereket koboztak el a clevelandi reptéren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.13. 12:59
A világ egyik leghíresebb profi ökölvívó mérkőzésszervezőjét, Don Kinget a biztonságiak tartóztatták fel a clevelandi nemzetközi repülőtéren, mert két lőfegyvert is találtak a kézi poggyászában.

A reptér szóvivőjének vasárnapi tájékoztatása szerint a biztonságiak két pisztolyt koboztak el a 79 éves férfitől, aki ezt követően folytathatta útját.

A jellegzetes hajviseletéről is ismert promóter – aki olyan világsztároknak szervezett találkozókat, mint Muhammad Ali, Mike Tyson vagy Roy Jones Jr. – fiatalon többször került összeütközésbe a törvénnyel, fogadási csalásokba keveredett, 1954-ben és 1967-ben pedig gyilkosságot követett el. Előbbi ügyben jogos önvédelem miatt felmentették, utóbbiért viszont előbb életfogytiglanra ítélték, végül azonban mindössze három és fél évig kellett börtönben ülnie.

Kinget rengeteg bokszoló perelte be hibás elszámolások és egyéb anyagi kárt okozó ügyletei miatt. Mike Tysonnak például 14 millió dollárt kellett fizetnie egy bírósági döntés után.

Legfrissebb hírek

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
7 órája

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07
Ezek is érdekelhetik