Lucian Bute a hatodik címvédése előtt

Vágólapra másolva!
2010.10.15. 15:33
null
Brinkley (jobbra) Bute ellen is nehéz mérkőzésre számíthat (fotó: Action Images)
Míg a nagyközépsúlyú „Szuper hatok” szép lassan elfogynak, a súlycsoport ranglistáját vezető Lucian Bute újabb címmérkőzést vív: a Kanadában élő román bunyós pénteken a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) világbajnoki címéért bokszol Montrealban, ellenfele pedig az amerikai Jesse Brinkley.

 

A 30 éves Lucian Bute (26–0–0, 21 K. O.T.–T. K. O.) a hatodik címvédésére készül az IBF-nél, míg a 34 esztendős Jesse Brinkley (35–5–0, 22) először próbálkozik azzal, hogy vb-övet szerezzen. Curtis Stevens januári legyőzésével került kihívói pozícióba, s noha nem ő lesz Bute eddigi legnehezebb ellenfele, masszív bokszolónak számít. Bute nemcsak stabil, de a súlycsoport legjobbjainak egyike, ha nem a legjobb. Üzleti megfontolásból maradt ki a „Szuper hatok” küzdelmeiből (értsd, a szervezők nem tartották piacképesnek) – ő tulajdonképpen arra hajt, hogy a torna legjobbját kihívja.

HONFITÁRSA NYOMDOKAIN
A montreali gála felvezető programjában bokszol a Butéhoz hasonló utat bejáró (Romániából Kanadába települő) félnehézsúlyú bokszoló, Adrian Diaconu (26–2–0, 15) – azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ő nem világbajnok, ugyan a WBC-nél interim bajnoki címet és kihívó pozíciót elért. Amikor vb-címmeccsen lehetőséghez jutott, Jean Pascal két alkalommal is legyőzte pontozással. A 32 éves Diaconu ellenfele a nála egy évvel idősebb amerikai Omar Sheika (30–9–0, 21).

A küzdelemsorozat, pontosabban a résztvevők agóniáját látva lehet, hogy szerencséje, hogy kimaradt a buliból. Legutóbbi meccsein (Edison Miranda, Librado Andrade) meggyőzően nyert, s hiába van 13 éves profi karrierje legjobb formájában Brinkley, nem az amerikai az esélyes. Talán azért sem, mert ilyen erős ellenféllel szemben még nem bokszolt. Az a típusú bunyós, aki tulajdonképpen mindent jól csinál, de nem kiválóan, s ezért nem említhető a legjobbakkal egy lapon. Az sem szól a kihívó mellett, hogy termetre kisebb, mint Bute, aki magasabb is, és a keze is hosszabb, s mindemellett még gyorsabb is. Más kérdés, hogy Brinkley is a népszerű tengerentúli sorozat, a The Contender bokszvalóságshow egyik legkiválóbbja, mint Sergio Mora, aki végül Shane Mosley színe elé bokszolta magát, és döntetlenre végzett vele.

Ennek ellenére nagy meglepetés lenne, ha Brinkley akár csak döntetlent is elérne. Bute számára fontos a veretlenség megőrzése, mert a többi nagymenő közül csak Andre Ward veretlen, s hogy a közelmúltban Dirrell is kiesett a „Szuper hatok” közül, egyre inkább úgy néz ki, hogy kettőjük közt dől el, ki a legjobb nagyközépsúlyú a világon – de ez még a jövő zenéje, s Arthur Abrahamot se írjuk azért le.

Számít azonban, hogy ebben a kategóriában mikorra lehet a legjobb Bute: ha minden az eredeti tervek szerint halad, akkor is minimum egy év, mire programba önthető az elképzelés. Mivel a Bokszvilágszervezet (WBO) világbajnoka, Robert Stieglitz – Balzsay Károly legyőzője – és a Bokszvilágszövetség (WBA) ideiglenes bajnoka, Dimitri Sartison ellen nem sikerült meccset szervezni Bute menedzsmentjének, az is felmerült, hogy a Kanadában élő román harcos felmegy félnehézsúlyba, és célba veszi Jean Pascal, a Bokszvilágtanács (WBC) bajnokának vb-övét – feltéve, hogy Pascal decemberben Bernard Hopkins ellen megvédi a címét. Ebben az esetben Bute akár 2011 márciusában jelentős presztízsű összecsapáson bokszolhat.   

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik