Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula
„A ködös, hideg Milánóból utunk Rómába vezetett. A híres szép milánói pályaudvarra néhányunkat a Milan sportklub elnöke vitt ki autójával, s útközben megmutatta azt a helyet, ahol Mussolini és társai holttestei lógtak egy benzinkút rácsának tartó vasoszlopain” – kezdődik a könnyed hangvételű úti beszámoló, amelyben az Újpest egyik labdarúgója osztja meg a Független Nemzet című folyóirat 1947. január 25-i számának olvasóival az UTE csapatának olaszországi túrakalandjait. Sajnos a cikkszerző kilétét homály fedi, mégis van sejtésünk arról, hogy ki fogalmazhatta meg a név nélkül közölt, feltűnően stílusos jelentést. Zsengellér Gyulára tippelünk, és nem csak azért, mert a számos újpesti labdarúgót említő szövegben még véletlenül sem bukkan fel az ő neve, hanem a sajtótermék mögött álló politikai erő miatt is: a szerkesztőség a fejléc szerint „Független Kisgazdapárti politikai hetilap”-ként titulálta újságját. Itt jön képbe az 1915. december 27-én Cegléden született csatár politikai bekötöttsége, amelyre fia, az idén elhunyt kitűnő sportújságíró, Zsengellér Zsolt hívta fel a figyelmet Thury Gábor kollégánknak adott 2020-as interjújában: „A második világháborút követően finoman szólva sem értett egyet az egyre inkább eluralkodó kommunista eszmékkel, s 1945-ben, már harmincadik évében készült a civil életre. Egy esztendővel később a Kisgazdapártban indult a képviselőjelölti posztért. Meggyőződésem, ha itthon marad, az egyre inkább nyugatra vágyó futballisták elrettentésére vele statuáltak volna példát, nem Szűcs Sándorral. Ő ráadásul népszerűbb volt újpesti klubtársánál.”
Sem igazolni, sem cáfolni nem tudja már senki Zsengellér Zsolt gyanúját, mindenesetre tény, a kelepcébe csalt Szűcs Sándor 1951-es budapesti felakasztása idején Zsengellér Gyula már árkon-bokron túl volt, és éppen valahol Kolumbiában bolyongott. Cikkünk azonban éppen erről az árokról és bokorról, a vele kapcsolatban ritkán firtatott olaszországi átmeneti időszakról szól. Játékosként az itáliai kaland három évig tartott, 1947 októberében kezdődött, azonban a kapcsolat kezdetei a cikk elején felidézett téli turnéhoz, az Újpest 1946 végén, 1947 elején bonyolított kinti portyájához nyúlnak vissza. A milánói pályaudvarról induló vonat Róma felé vette az irányt, ahol a – Zsengellér Gyula műveltségét, érdeklődését tükröző – Független Nemzet-beszámoló alapján a csapattagok a város kulturális nevezetességeit is megcsodálták.
„Megnéztük a világ legnagyobb templomát, a Szent Péter bazilikát. A rejtett szépségek is felderültek bámuló szemeink előtt. […] Láttuk a Szent Pál templomot is, mely a rómaiak szerint a legszebb a földkerekén. Felkúszunk térdeinken a szent lépcsőn, megcsodáltuk Michelangelo Mózes szobrát a San Pietro in Vincoli templomban, és gyönyörködtünk a Vatikán múzeum csodálatos szépségeiben, meg a sixtusi kápolnában, ahol Michelangelo és Rafaello örökké híres alkotásai díszítik a falakat. Voltunk a Forum Romanum romoszlopai között, a Colosseum arénájában, és rézpénzt dobtunk a Fontana Trevi vizébe. Láttuk természetesen az újabb alkotásokat is, […] láttuk az erkélyt, ahonnan valamikor Duce szónokolt a rómaiaknak. A modern negyed legszebb útja a Via Veneto, itt a legszebb palotákban most amerikai katonák táboroznak, láttam közöttük négereket is.”
Hiába, az idők során még az Örök városban is változnak a látnivalók. Szilveszter éjjelét a Bibliotheca nevű vendéglő pincehelyiségében, a falon könyvtárszerű rendben sorakozó borosüvegek és zajos olaszok társaságában ünnepelte a magyar csapat, amelyre másnap az AS Roma ellen várt fellépés. „Az átlumpolt szilveszter-éj utáni napon számosan elvesztették tájékozódó képességüket és így a pálya helyett valamelyik kocsmában kötöttek ki. Azért így is volt kint tizenhatezer ember” – írja a névtelen krónikás, kitérve arra is, hogy a mérkőzésen „középcsatárunk ordító helyzetek tömkelegét rontotta el”, a 2:2-es döntetlennel záruló találkozó után pedig a vendéglátók a Tivoli étterem különtermében adtak bankettet. Írásunk főszereplőjének későbbi sorsát ismerve az sem mellékes részlet, hogy a korabeli cikk mögött álló „Anonimus” saját leírása szerint a vacsora során a Roma elnöke és az Olasz Labdarúgó-szövetség ügyvezető elnöke között foglalt helyet, sőt szomszédaival tört olasz nyelven még társalognia is sikerült. Zsengellér Gyula köztudomásúlag tanult, a francia és a latin nyelvet is jól ismerő futballista volt, nem véletlenül ragasztották rá Rómában helyi nyelvjárás szerint az „Er Professore” becenevet. Latinos, franciás szókincséből kifőzhette aznap este a konyhanyelvi olaszt, és a leírás alapján minden rosszalló értelem nélkül mondhatjuk, az újévi meccs bankettjén kitűnően helyezkedett. A téma pedig adva volt: a találkozón ő szerezte az Újpest mindkét gólját. Hogy dicsőséges római játékáról a Corriere dello Sport hasábjain az akkoriban sportújságíróként dolgozó Fulvio Bernardini, a korábbi ragyogó olasz válogatott fedezet (és későbbi sikeres edző, az AS Roma trigoriai edzőközpontjának névadója) tudósított, szintén elősegíthette beágyazódását.
Mint ilyenkor szokás, a magyar csapat körül ott sündörögtek a kint élő magyar ismerősök, ismeretlenek, és felbukkant közöttük a játékosból lett futballedző, Nehadoma János is. „Sajnos akadt olyan Olaszországban tartózkodó magyar is, aki olasz nyelvtudásával nemhogy segítségünkre van, hanem egyenesen árt nekünk – írta a Népsportban közölt jelentésében Dicker Mihály újpesti igazgató. – Sok a közvetítő. Nehadoma felesége a legveszedelmesebb köztük. Ő arra kérte a fiúkat, hogy szólítsák nyugodtan Annus néninek. Hát én aztán Annus nénit kiutasítottam a szállóból. Most aztán kávéházakból telefonálgat a fiúknak és fényes ajánlatokkal csábítgatja őket különböző egyesületekhez. […] Már be is fejezem a levelet, mert telefonhoz kell mennem. Zsengellér Gyuszi nevében kell beszélnem Annus nénivel. Úgy látszik, ez a Cupringer néni nem hagy bennünket nyugodni.”
Hogy Annus néni csábítása kellett-e Zsengellér Rómába igazolásához, nem tudhatjuk, a Magyar Labdarúgók Szövetsége jóváhagyása mindenesetre bizonyosan. Az MLSZ pedig, amely az idő tájt azt az álláspontot képviselte, hogy csak a válogatott szempontjából érdektelen játékosnak hajlandó engedélyt adni külföldi szerződésre, a 39-szeres válogatott támadó esetében szokatlanul megengedő volt (még utoljára, Zsengellér kilépése után gyakorlatilag bezárult az ajtó a többiek előtt). Pontosan festette le a helyzetet a Demokrácia című lap cikke: „Szükség van rá, különösen az Újpest csapatának, de nem olyan mértékben, mint egy fiatal futballistára, aki még fejlődik és akinek a tudása még felfelé ível. Az Újpest vezetősége értékeli Zsengellér munkásságát, mindig szívharcosa volt csapatának éppúgy, mint a válogatott együttesnek és a nagy taktikusról, ha muszáj, lemond. Nem gördít akadályokat Zsengellér külföldi érvényesülése elé. Ugyanez a helyzet a Magyar Labdarúgók Szövetségében is, ahol, ha az Újpest hozzájárul, megadják az engedélyt, hogy Zsengellér külföldre távozzék.”
Senkey Imre, az AS Roma szakmai igazgatója eltökélt volt a csaknem 32 éves honfitárs átigazolása mellett, Pietro Baldassare, az AS Roma elnöke pedig Budapesten győződött meg a Ferencváros–Újpest mérkőzés során kiszemeltje tudásáról (a díszpáholyban Tildy Zoltán köztársasági elnök is helyet foglalt), meg is tette 14 millió lírás ajánlatát, a döntés tehát a játékos kezébe került. Töprengését a Képes Sportlap hasábjain olvassuk: „Tizenegy éve játszom a lila-fehér csapatban. Voltam 38 ízben nagyválogatott, voltam hat bajnokság gólkirálya, lőttem több mint 300 bajnoki gólt és más 300-at egyéb mérkőzéseken. És lám, kénytelen vagyok vándorbotot venni a kezembe, 31 éves »öreg« fejemmel. Igazán csak anyagi okok késztetnek a távozásra. Még van talán két-három évem, az alatt szeretném a jövőmet megalapozni. Megkaptam az AS Roma roppant kedvező feltételű ajánlatát és elfogadtam.”
Noha az AS Románál tisztelet és szeretet övezte – sőt Amadeo Amadei, az ünnepelt csatárcsillag egy későbbi interjúban egyik legerősebb csapattársaként hivatkozott rá –, túlzás lenne azt állítani, hogy Zsengellér Gyula beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A fővárosi csapat színeiben a szűk két év során 34 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és mindössze hat gólt szerzett. Az 1949–1950-es idény már a Serie C-s Anconitanánál találta, itt javította statisztikáit is, 30 mérkőzésen 18 gólig jutott. Olaszországi játékoséveinek különleges epizódja volt, amikor 1948 januárjában az AS Roma mezében nézett szembe az ismét Rómába látogató Újpesttel, és a 2:1-es vendéggyőzelmet hozó mérkőzés egyik legjobbja volt. A találkozót a római szervezők előzetesen a következő feliratú plakáttal reklámozták: „Zsengellér nálunk játszik!”
Annus néni elégedetten figyelhette a hirdetőoszlopokat…
| Könnyes újpesti búcsú |
A Magyar Nap 1947. október 24–i cikke szerint így köszöntek el újpesti csapattársai Zsengellér Gyulától: „Búcsú volt. Nem afféle sátoros, fakanalas, csak szűk baráti körben. Az Újpest játékosai és vezetősége búcsúztatták az Olaszországba távozó Zsengelért. Az egyik újpesti vendéglőben gyűltek össze, titokban, mert az újpesti szurkolók, ha megtudják, elözönlik a helyiséget. Zsengellér Gyuszi vasárnap már mint az AS Roma balösszekötője játszik Rómában, de úgy ül az újpesti fiúk között, mintha nem is akarna és sohasem akart volna elmenni közülük. Mégis látszott, hogy valami nagy dolog készül, hogy az egész csapatnak fáj az. Még a kemény gyerekek, Laborcz és Szűcs is könnyeztek.” Szomorúan vették a fordulatot Újpesten, amely azonban a Világ színes cikke szerint nem várt aggályt is okozott: „Érdekes Zsengellér-probléma merült fel. A játékos kocsmát bérelt az Újpesttől, ez most felszabadult. Az újpesti vezetőség rövidesen eldönti, hogy ki lesz Zsengellér utóda – a kocsmáros szerepében.” |
| Névjegy |
 ZSENGELLÉR GYULA |
