Rodgersnek a sérülés sem akadály, Manning nem bírt a Coltscal

Vágólapra másolva!
2015.01.11. 22:15
null
Aaron Rodgers (balra) sérülten is három touchdownpasszal jelentkezett, a Green Bay továbbjutott (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) konferencia-elődöntőjében a Green Bay Packers 26–21-re legyőzte a Dallas Cowboyst, ezzel bejutott az NFC döntőjébe, míg az Indianapolis Colts a Denver Broncos 24–13-as legyőzésével biztosította helyét az AFC fináléjában.

Nehéz lett volna tippelni a mérkőzés előtt arra, ki lesz a győztes, ugyanis a „feltartóztathatatlan ágyúgolyó” találkozott a „kidönthetetlen vasoszloppal” – az alapszakaszban a Green Bay mind a nyolc hazai meccsét, a Dallas pedig mind a nyolc idegenbeli találkozóját megnyerte.

Bár sokan Ice Bowl II-nek hívták a találkozót (az első az 1967-es meccsére utalt a két csapatnak, amelyet –26 fokban rendeztek), most nem volt annyira hideg, –4 fokban játszottak a felek.

A Packers kezdte jobban a mérkőzést, miután megállította a Dallast, tíz játékból 60 yardot haladt – ebből Eddie Lacy futott 45-öt – a végén pedig a sérülten játszó Aaron Rodgers Andrew Quarlesshez passzolt, akinek az elkapásával vezetést szereztek a „sajtfejűek” (7–0). Hamar jött a válasz, Tony Romo egy yardos TD-passzát kapta el egy perccel az első negyed vége előtt Tyler Clutts, akinek ez volt karrierje első touchdownelkapása (7–7).

A második negyed Jeremy Mincey sackjével és fumble utáni labdaszerzésével indult, amit Terrance Williams 38 yardos TD-ja követett, amelynek köszönhetően a Packers a második forduló óta először került hátrányba hazai pályán (7–14).

A félidő vége előtt Dan Bailey 50 yardról elhibázott egy mezőnygól-kísérletet (háromból kettőt elrontott a rájátszásban), a botladozva irányító Rodgers vezetésével azonban egy perc alatt is lehetősége lett a szépítésre a Packersnek, Mason Crosby 40 yardról élt ezzel (10–14).

A második játékrész elején DeMarco Murray labdavesztése után hamar a vörös zónában találta magát a Packers, de T. J. Lang felesleges durvasága után csak egy újabb mezőnygólra voltak jók a „sajtfejűek”, Crosby 30 yardról sem hibázott (13–14).

Murray azonban hamar javított, 22 futásból már 86 yardnál járt ekkor, és zsinórban hetedik meccsén is Touchdownt szerzett (13–21). A továbbra is szenvedő Rodgers azonban még sántítva is megvillant: Davante Adams 46 yardos TD-elkapásával csak szépítettek a zöldmezesek a szünet előtt, mivel nem vállalták el a kétpontos kísérletet (20–21).

Ami késik, nem múlik, a negyedik negyed elején rögtön touchdownt szerzett a Green Bay – Richard Rodgers 13 yardos elkapásával –, és meg is próbálta a kétpontos kísérletet, de nem járt sikerrel (26–21).
Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

Négy perccel a vége előtt Dez Bryant elkapását Mike McCarthy visszanézette, az ítélet alapján pedig a Packershöz került a labda, mivel a játékos nem birtokolta végig a labdát – az esetet sokat vitatták a szakértők.

A hátralévő időben az eredmény nem változott, így a 2015-ös rájátszásban hét alkalomból már negyedszer az a csapat nyert, amelyik az első félidő végén még hátrányban volt. 1967 után először nyert a rájátszásban a Dallas ellen a Green Bay, és készülhet a Seattle Seahawks elleni főcsoport-döntőre.

A mérkőzés nézőcsúcsot hozott a Lambeau Fielden (79 704 néző látta a találkozót), ahol Aaron Rodgers pályafutása során először nyert meg a rájátszásban olyan meccset, amelyen a szünetben még hátrányban volt. Az irányító statisztikái lenyűgözőek voltak, különösen a mérkőzés végén: utolsó tíz kísérlete hibátlan volt, ezekből 163 yardot haladt a Packers és két TD-t szerzett.

Peyton Manning szomorúan volt kénytelen gratulálni korábbi csapatának (Fotó: Action Images)
Peyton Manning szomorúan volt kénytelen gratulálni korábbi csapatának (Fotó: Action Images)


AFC

Létezik-e ennél drámaibb forgatókönyv? Peyton Manning, az Indianapolis Colts legendája korábbi klubja ellen próbálta AFC-döntőbe vezetni a Denver Broncost.

Érdekesség, hogy az első fordulóban már összecsapott a két csapat, akkor a 3 TD-elkapást jegyző Julius Thomas vezérletével 31–24-re nyert a Denver.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a 2014-es NFL-szezont?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Bár a Broncos védelme megállította Andrew Luckékat, sőt Peyton Manning Demaryius Thomasnak adott egyyardos passzával a Broncos vezetett (7–0), ezt követően a Colts pillanatai következtek.

Az alapszakasz első meccsével ellentétben a Csikók ezúttal megállították (1 elkapás 32 yard) Julius Thomas tight endet az első félidőben, míg Peyton Manning gyakorlatilag észrevehetetlen (8/20 75 yard 1 td/0 interception) volt. A Colts előbb Dan Herron 6 yardos futásával egyenlített, majd Luck Dwayne Allennek adott 3 yardos TD-passzával fordítottak a második negyedben a vendégek (7–14).

Adam Vinatieri kihagyott mezőnygóljával ellentétben Connor Barth nem hibázott, így csupán négypontos hátrányban várták a második félidőt a Musztángok (10–14).

A nagyszünet után Hakeem Nicks 15 yardos elkapásával elszakadni látszott az Indy (10–21), a Broncos pedig csak Barth újabb rúgásával zárkózott (13–21). Vinatieri 30 yardról viszont már nem rontott (13–24), 11 pontos hátrányban pedig Manning 4. kísérletre picit rövid passzt adott, ezzel pedig nagyszerű helyzetbe hozta korábbi csapatát.

Bár a Colts ebből pontokat már nem szerzett, a Broncos sem tudott felelni, így az Indianapolis visszavágott a Denvernek, és bejött az AFC döntőjébe, ahol a New England Patriotscal találkozik.

Peyton Manning 187 yardig és 1 TD-passzig jutott, Luck pedig hiába adta el kétszer is a labdát , 265 passzolt yardjával és 2 TD-jával győzelemre vezette a Csikókat. A hazaiak részéről C. J. Anderson 19 futásból 91 yardig jutott, de ez is kevésnek bizonyult.

NFL 2014, RÁJÁTSZÁS
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐ
NFC
Green Bay Packers–Dallas Cowboys 26–21 (7–7, 3–7, 10–7, 6–0)
AFC
Denver Broncos–Indianapolis Colts 13–24
(7–0, 3–14, 0–7, 3–3)

STATISZTIKÁK
A KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐ KÖR LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Tom Brady (New England)
–Baltimore 367
A legtöbb futott yard: Justin Forsett (Baltimore)
–New England 129
A legtöbb elkapott yard: Jermaine Kearse (Seattle) –Carolina 129
A KATEGÓRIÁK RÁJÁTSZÁSBELI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 641 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 198 DeMarco Murrey (Dallas)
A legtöbb elkapott yard: 175 T. Y. Hilton (Indianapolis)
A legtöbb szerelés: 22 Jerrell Freeman (Indianapolis)
A legtöbb sack: 2 Ndamukong Suh (Detroit), Charles Johnson (Carolina), Elvis Dumervil (Baltimore), Demarcus Lawrence (Dallas)
A legtöbb interception: 1 tizenhárman
NFL 2014, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2015. 1. 3–4.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Baltimore Ravens (6.) 17–30
Indianapolis Colts (4.)–Cincinnati Bengals (5.) 26–10
NFC
Dallas Cowboys (3.)–Detroit Lions (6.) 24–20
Carolina Panthers (4.)–Arizona Cardinals (5.) 27–16
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2015. 1. 10–11.)
AFC
New England Patriots (1.)–Baltimore Ravens (6.) 35–31
Denver Broncos (2.)–Indianapolis Colts (4.) 13–24
NFC
Seattle Seahawks (1.)–Carolina Panthers (4.) 31–17
Green Bay Packers (2.)–Dallas Cowboys (3.) 26–21
KONFERENCIADÖNTŐK (2015.01.18–19.)
AFC
New England Patriots (1.)Indianapolis Colts (4.) 0.40
NFC
Seattle Seahawks (1.)–Green Bay Packers (2.)
21.05
SUPER BOWL XLIX (2015. 2. 2.)
Az Amerikai főcsoport győztese–A Nemzeti főcsoport győztese* 0.30
*University of Phoenix Stadium (Glendale, Arizona)
Már csak három meccs van hátra és négy csapat talpon
Már csak három meccs van hátra és négy csapat talpon

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik