NFL: kidőlt a Dallas és a Carolina sztárja is – sérülésfigyelő

Vágólapra másolva!
2015.09.15. 17:28
null
Bajban az Oakland Raiders: Derek Carrnak megsérült a hüvelykujja (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös alapszakaszának első fordulójában rengeteg játékos sérült meg, a Dallas Cowboys például sztár elkapóját, Dez Bryantet és második körös újoncát, a passzsiettető Randy Gregoryt is elveszítette, de a Baltimore Ravens sem úszta meg, amelynek klasszis védője, Terrell Suggs passzsiettető dőlt ki az egész szezonra.

 

Sokba került az Oakland Raidersnek a Cincinnati Bengals elleni blama, miután a csapat elveszítette kezdő irányítóját, a 24 éves Derek Carrt. Carrnak pont a dobókezén lévő hüvelykujja sérült meg, és egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza – ám az biztos, hogy a második játékhéten még nem léphet pályára. Ha ez nem lenne elég, a védelemből is kulcsjátékosok estek ki a két söprögető személyében: Charles Woodsonnak a válla ment ki, Nate Allen pedig keresztszalag-szakadást szenvedett, utóbbi ebben a szezonban már nem is szerepelhet.

A Brownsnál a veterán Josh McCown szenvedett agyrázkódást, aminek következtében valószínűleg Johnny Manziel kezd majd az együttes következő mérkőzésén, míg a Panthers klasszis középső linebackerét, Luke Kuechlyt veszítette el néhány hétre fejsérülés miatt.

A Giants ellen megsérült Dez Bryant, a Dallas Cowboys klasszis elkapója, a védőfalból pedig Randy Gregory esett ki. Bryant a hírek szerint négy-hat hétig lesz harcképtelen – ám rossz nyelvek tudni vélik, ebből akár nyolc-tizenkét hét is lehet –, míg a 2015-ös játékosbörzén második körben kiválasztott Gregoryt bokasérülése kényszerítette négy-hat hétig a pálya szélére.

T. Y. Hilton, a Colts elkapója térdbántalmak miatt már a Bills elleni találkozót sem fejezte be, egyelőre nem tudni, mikor játszhat ismét. Andre Ellington, a Cardinals futója szintén térdsérülés miatt pihenhet heteket.

A Ravens rögtön az első héten elveszítette kulcsvédőjét, a passzsiettető Terrell Suggsot, akinek az Achilles-ín-szalagja szakadt el, ennek következtében az idény további részét ki kell hagynia, a Chargersből meg D. J. Fluker, a Chargers falembere esett ki, neki a bokája rándult meg, felépülése várhatóan négy-hat hetet vesz majd igénybe.

A New York Jets megnyugodhat, a Cleveland ellen térdsérülés miatt lebicegő Antonio Cromartie keresztszalagja ugyanis az előzetes riadalmakkal ellentétben nem szakadt el, ám azért néhány meccset így is ki kell hagynia.

A Redskinsnek két kezdőjét is nélkülöznie kell, miután az elkapó DeSean Jacksonnak a combhajlítóizma sérült meg, a söprögető Duke Ihenacho pedig csuklóját törte, előbbi körülbelül négy hétig nem játszhat, utóbbi viszont akár nyolc fordulót is kihagyhat.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2015.09.11. 2.30 New England Patriots–Pittsburgh Steelers 28–21
2015.09.13. 19.00 Chicago Bears–Green Bay Packers 23–31
2015.09.13. 19.00 Houston Texans–Kansas City Chiefs 20–27
2015.09.13. 19.00 New York Jets–Cleveland Browns 31–10
2015.09.13. 19.00 Buffalo Bills–Indianapolis Colts 27–14
2015.09.13. 19.00 Washington Redskins–Miami Dolphins 10–17
2015.09.13. 19.00 Jacksonville Jaguars–Carolina Panthers 9–20
2015.09.13. 19.00 St. Louis Rams–Seattle Seahawks 34–31 – h. u.
2015.09.13. 22.05 Arizona Cardinals–New Orleans Saints 31–19
2015.09.13. 22.05 San Diego Chargers–Detroit Lions 33–28
2015.09.13. 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Tennessee Titans 14–42
2015.09.13. 22.25 Oakland Raiders–Cincinnati Bengals 13–33
2015.09.13. 22.25 Denver Broncos–Baltimore Ravens 19–13
2015.09.14. 02.30 Dallas Cowboys–New York Giants 27–26
2015.09.15. 1.10 Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles 26–24
2015.09.15. 4.20 San Francisco 49ers–Minnesota Vikings 20–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik