Brady és Gronkowski elintézte a Steelerst, sikerrel rajtolt a Pats

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2015.09.11. 01:30
null
Rob Gronkowski másodszor triplázott a Pittsburgh ellen – elsőként a liga történetében (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idényének nyitó mérkőzésén a bajnok New England Patriots hazai pályán 28–21-re legyőzte a hajrában szépítő Pittsburgh Steelerst. A mérkőzésen Tom Brady 4 TD-passzig, Rob Gronkowski 3 TD-elkapásig jutott.

Hét hónap után végre ismét tétmérkőzést rendeztek az NFL-ben, a Patriots pedig a legutóbbi összecsapáshoz hasonlóan diadalt aratott. Sőt, ismét 28 pontot szerzett, Tom Brady 4 TD-átadásával.

Gyengén kezdett a Hazafiak védelme, de a pittsburghi támadók ügyetlenkedéseinek köszönhetően kétszer is mezőnygóltávolságon állították meg a vendégeket, más kérdés, hogy Josh Scobee mindkétszer rontott.

Rob Gronkowski viszont nem, a liga legjobb tight endjéé lett a 2015-ös idény első, majd második touchdownja is, miközben Julian Edelman és Dion Lewis szorgosan termelte a yardokat (14–0).

A nagyszünet előtt az egyébként a labdát jól futtató, és a passzjátékban is eredményesen haladó Steelers Heyward-Bey hibája miatt csak egy mezőnygóllal szépített, majd a folytatásban Scott Chandler megszerezte első touchdownját a Hazafiak színeiben (21–3).

Nem adta fel azonban a vendégcsapat, és Will Johnson erőszakosságának köszönhetően szépített (21–11), sőt, a belelendülő pittsburghiek közel kerültek hozzá, hogy a negyedik negyed elején minimalizálják a különbséget – a célzóna közvetlen közeléből azonban nem sikerült begyötörni a labdát (21–14).

Ezt pedig büntette a Patriots, Gronkowski előbb 52 yardos elkapást mutatott be, majd összeszedte a Lewis által elejtett labdát egy yardra a Steelers célterületétől, végül megszerezte harmadik TD-ját is (28–14).

Ben Roethlisberger interceptionje után elkezdte lepörgetni az órát a házigazda, a vendégek erejéből pedig már csak a szépítésre futotta Antonio Brown elkapása révén – két másodperccel a vége előtt (28–21).

A Patriots védelmére nehezen lehet mondani, hogy bajnokesélyeshez méltón játszott, de a sokat hibázó Steelers ellen ez is elégnek bizonyult a sok kulcsembert nélkülöző csapatok csatáján.

Ezzel a mostanival Tom Brady a 161. alkalommal vezette győzelemre a Patriotsot az alapszakaszban, ezzel immár egyedüli csúcstartó az egy csapattal elért sikerek számában, letaszítva a trónról a Packersszel 160-szor nyerő Brett Favre-ot.

NFL 2015
1. FORDULÓ
New England Patriots–Pittsburgh Steelers 28–21
(0–0, 14–3, 7–8, 7–10)

Tom Brady ezúttal sem spórolt a TD-passzokkal (Fotó: Reuters)
Tom Brady ezúttal sem spórolt a TD-passzokkal (Fotó: Reuters)
DRIVE-RÓL DRIVE-RA


4. NEGYED

0.02: Még egy onside kick, Gronkowskié a labda. Vége.

2.59: Steelers, saját 30 yardos.
Tízyardos büntetés után a 30-asról jöhet a Steelers. Heyward-Bey 9 yardos elkapása után Miller hétyardosával megvan az első kísérlet. Kétperces figyelmeztetés. A Pats 10-eséig jutott volna a vendégcsapat, de szabálytalanság Sheardön, majd sackel egyet, 2. és 27. Miller 18 yardos elkapás, még 27 mp. Elejti Wheaton. Big Ben kijön a sackből, megvan a first down, de már csak 11 mp. Wheaton elkapja, még 7 mp. Brown elkapja, megvan a szépségtapasz. 28–21



7.00. Patriots, saját 11 yardos.
Rövid futások, egy védelmi szabálytalanság, egy Edelman-elkapás, majd egy túldobott passz Bradytől. Punt.

7.29: Steelers, saját 35 yardos.
Szép passz Wheatonnek, majd hosszú labda a célterület felé, de Harmon megszerzi. INTERCEPTION

8.29: Patriots, saját 26 yardos.
3 and out itt is, negatív yardos futás, Gronkowski nagy elkapása a pályán kívül volt meg, majd Bradyt blokkolják.

9.20: Steelers, saját 20 yardos.
Williams 7 yardos futása után két pontatlan passz, ez most gyorsan véget ért.

11.39: Patriots, saját 21 yardos.
Nagyon belelendültek a támadósorok. Gronkowski 52 yardos elkapást mutat be, majd Brady túldobja Edelmant, Lewis fut öt yardot, de elkapásból simán megvan a first down. De kiverik a kezéből! Gronkowski vetődik rá a célterülettől tíz centire, a videózás után elveszik a TD-t. 1. és gól. Bolden nem futja meg, Gronkowski a pályán kívül kapja el. Harmadikra belül. Megvan a 3. TD-ja. 28–14


15.00: Steelers, a Patriots 8-asán, 1. és gól.
Williamset most megállítják, majd rövid passz, 3. és 5-re pontatlan, de Chung szabálytalankodott. 1. és 1. De két kísérletből sincs meg, majd szabálytalanság és 6 yardról sincs célba futás. Scobee 24 yardról bevágja. 21–14

3. NEGYED

4.27: Steelers, saját 27 yard.
Itt is a szokásos forgatókönyv, Williams futásai, a harmadikhoz érve pedig Brown elkapása jön. Már a Pats térfelén. Wheaton parádés, 26 yardos elkapásával már a vörös zónába ért a Pittsburgh.

6.43: Patriots, saját 20yard.
Lewis 13 yardos futása után Edelman előbb hátrafelé haladt hat yardot, majd előre 12-t, de egy sack Will Allentől lezárta a drive-ot.

10.37: Steelers, saját 20 yard.
Hát ez villámgyors volt! Williams 28 yardos futását Brown 33 yardos elkapása követte, majd pillanatokkal később már az egyesig jutott Williams. Időkérés a New England részéről 7:58 van még a negyedből. Két futást fog a hazai védelem, de a harmadikra megvan, Will Johnson már bebrusztolja. Wheaton megcsinálja a kétpontost. 21–11


15.00: Patriots, saját 20 yard.
Edelman 10 yardos elkapásai és Lewis megiramodásai vezették előre a hazai csapatot, majd Edelmannel szemben szabálytalankodtak a játékvezetők szerint, a közeli szituáció végén pedig Scott Chandler megszerezte első patriotsos TD-ját. 21–3



Brown sorozatban a 33. meccsén is eljutott legalább 5 elkapásig és legalább 50 yardig, tovább nyújtva ligarekordját, Brady közben 15/17, 172 yard, 2 TD-nal áll, a legutóbbi 12 passza pontos volt, 148.0-s mutatóval áll a maximális 158.3-tól nem sokkal elmaradva. Big Ben 12/17, 152 yard, 101.6-os mutató, ez lehetne jobb is, ha Heyward-Bey nem csúszik ki.

2. NEGYED


0.03: Patriots, saját 20. Brady letérdeli, véget ért az első félidő.

3.57: Steelers, saját 17. Harmadik és 6-ra Big Ben indította Brownt, 37 yardos elkapás lett Butler mellett. A Pats 42-eséről jöhet a Pittsburgh a kétperces figyelmeztetést követően. Egy negyedik kísérletet is megoldottak Big Benék, majd Heyward-Bey szerezhetett volna sima TD-t, ha nem csúszik ki a pályáról idő előtt. Még 13 mp. A Pats 26 yardosán a labda. A második negyedik kísérletnek nem mennek neki, Scobee a harmadikat 44-ről már berúgja. 14–3

8.38: Patriots, saját 36 yard. Edelman elkapásával már a félpályánál volt a Pats, majd szélre löbb Amendolának, középre passz Boldennek, Lewis két futása után Brady gyötri át, majd Edelman rövid elkapása után Gronkowski szerzett 6 yardos touchdownt. 14–0

Gronkowski 56. TD-ja



11.11: Steelers, saját 20 yard. Rövid futás, pontatlan passz, majd egy fantasztikus, 43 yardos bomba Big Bentől Heyward-Beynek. Megakadt ugyanakkor a Steelers, Scobee pedig 46 yardról is mellé lőtt.

15.00: Pats, 28 yard, 3. és 2. Edelman előbb futással, majd elkapással oldja meg a 3. kísérletet, a félpályához ért a Pats. Brady kedvenc célpontja újabb első kísérletet hozott össze, majd elővették Rob Gronkowskit, aki két elkapásból teljesítette a maradék 35 yardot. A 33 yardos extra pont is jó Gostkowskitól. 7–0

A szezon első touchdownja: Rob Gronkowski


1. NEGYED

3.14: Pats, saját 10.
Lewis 8 és 1 yardos futása után Brady harmadikra átgyömöszölte, majd Solder szabálytalansága után ismét a saját 10-esén volt a Pats, de már 1. és 20-nál. Aaron Dobson és Edelman 9 yardos elkapása után 3. és 2 jön.

Brown fantasztikus elkapása

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

7.41: A Steelers a 7-eséről kezdhet. Két futás után harmadikra Antonio Brown káprázatos elkapást mutatott be Malcolm Butleren keresztül, de Dont’a Hightower sackje után puntra kényszerült a Steelers is.

9.44: A Pats a saját 34-eséról indulhat.
Edelman és Dion Lewis elkapásaival hamar a félpályához értek Nate Solder felesleges szabálytalansága ellenére is a hazaiak, de Brady két pontatlan passza, majd sikertelen szabadulási kísérlete után csak punt az akció vége.

15.00: A Steelers kezdi el a meccset.
A saját 20 yardosáról. Az esős időben nagyszerűen kezdett a vendégcsapat, DeAngelo Williams 18 yardos futása után Antonio Brown és Heath Miller mutatott be hosszú elkapásokat, de egy trükkös játék (Brown próbált passzolni) során nyolc, egy szabálytalanság után pedig 10 yardot ment hátra a Steelers, 2. és 28-ra alakítva a helyzetét. Easley megsérült a következő futásnál. Miller újabb elkapásával legalább mezőnygóltávolságba kapaszkodott a Steelers. Josh Scobee 44 yardos rúgása viszont mellé szállt.

Wendell sem játszhat, így a Pats belső három támadófalemberéből kettő újonc lesz.

Brady hazai pályán a Steelers ellen: 3 győzelem, 0 vereség, 11 TD-passz, 0 interception. A Pats mindhárom meccset megnyerte, legalább 16 pontos különbséggel. A Hazafiak a legutóbbi hét hazai szezonnyitójukat megnyerték, és 3–0-val állnak címvédőként az első meccseket illetően.

Az összecsapás előtt természetesen ünneplik kicsit a bajnokot, kezdésként Ty Lawék hozták be a négy bajnoki címet Robert Kraft tulajdonossal bezárólag.

A meccsig hátralévő időben tesztelje tudását kvízünk segítségével, illetve tekintse meg szezon előtti erősorrendünket!

Ezt a zászlót húzták volna fel a stadionban, ha nem törlik el Brady eltiltását – ez esetben megvárták volna azt a hazai mérkőzést, amelyen már ő is játszhat, és csak akkor mutatták volna be a bajnoki címet jelző zászlót



ELŐZMÉNYEK

KÍVÁNCSI RÁ, MI TÖRTÉNT A HOLT SZEZONBAN? BEHARANGOZÓNKBÓL MINDENT MEGTUDHAT!


Egyik csapat sem tökéletes előjelekkel készült az összecsapásra, hiszen mindkét együttesnél eltiltották a kezdő futót (LeGarrette Blount egy, Le’Veon Bell két meccset kapott a ligától, a Steelersnél utóbbi mellett az elkapó Martavis Bryant sem játszhat eltiltás miatt) és kidőlt a kezdő center – Bryan Stork (további friss fejlemények itt!) és Maurkice Pouncey is visszatérhet a sérültlistáról a 9. forduló után.

Továbbá mindkét együttes passz elleni védekezése gyengének tűnik, persze a New Englandnél konkrétan az első három cornerback távozott Darrelle Revis, Brandon Browner és Kyle Arrington személyében, és bár az elmúlt időszakban már inkább csak a neve számított jónak, de jegyezzük meg, hogy a Steelers-ikon Troy Polamalu szögre akasztotta sisakját.

A Super Bowl-győztesek általában jól indítják az idényt, az előző 48 alkalomból 32-szer nyertek, 15-ször kaptak ki és egyszer ikszeltek. A korábban négy meccsre szintén eltiltott, de a polgári bíróság által végül felmentett Tom Bradynek kifejezetten jó a Steelers elleni mérlege, kilenc összecsapáson 7–2-es győzelem–vereség mutatót tud felmutatni, a legutóbbi összecsapás pedig történelmi pittsburghi vereségbe torkollott, hiába szerzett 31 pontot az együttes, a Hazafiak 55 egységet és 610 yardot pakoltak fel, az irányító 432 yardot és négy hatpontos passzt jegyzett (Patriots–Steelers 55–31).

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye előtti uborkaszezon során történik!

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2015. 9. 11., 2.30 New England Patriots–Pittsburgh Steelers 28–21
2015. 9. 13., 19.00 Chicago Bears–Green Bay Packers Tv: Sport2
2015. 9. 13., 19.00 Houston Texans–Kansas City Chiefs
2015. 9. 13., 19.00 New York Jets–Cleveland Browns
2015. 9. 13., 19.00 Buffalo Bills–Indianapolis Colts
2015. 9. 13., 19.00 Washington Redskins–Miami Dolphins
2015. 9. 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Carolina Panthers
2015. 9. 13., 19.00 St. Louis Rams–Seattle Seahawks
2015. 9. 13., 22.05 Arizona Cardinals–New Orleans Saints
2015. 9. 13., 22.05 San Diego Chargers–Detroit Lions
2015. 9. 13., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Tennessee Titans
2015. 9. 13., 22.25 Oakland Raiders–Cincinnati Bengals
2015. 9. 13., 22.25 Denver Broncos–Baltimore Ravens Tv: Sport2
2015. 9. 14., 2.30 Dallas Cowboys–New York Giants
2015. 9. 15., 1.10 Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles Tv: Sport2
2015. 9. 15., 4.20 San Francisco 49ers–Minnesota Vikings Tv: Sport2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik