Amerikai futball: kikapott a belgáktól a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2016.10.29. 16:57
null
A magyar amerikaifutball-válogatott felkészülési mérkőzésen 20–17-re kikapott Belgiumtól (Fotó: facebook.com, MAFSZ)
A magyar amerikaifutball-válogatott felkészülési mérkőzésen 20–17-re kikapott Belgiumtól.

 

A fehérvári First Fielden – Magyarország első szabványos amerikaifutball-pályáján – megrendezett összecsapásra 3500 néző látogatott ki, melynek első negyedét követően Grátz Vilmos együttese mezőnygóllal 3–0-ra vezetett.

A vendégek ezt követően két touchdownnal fordítottak, ezzel a negyedik negyedre nagyon nehéz helyzetbe került a magyar csapat.

A Bencsics Márk vezette támadóegység bő három perccel a vége előtt Gecser Máté elkapásával faragott a hátrányon (10–13), azonban a belgák egy szép futással gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. A hazai támadósor még fél perccel a vége előtt Danku Dávid révén bejutott a célterületre, ám a kirúgást követően a belgáknak már elég volt lepörgetniük az órát.

Ez volt a magyar amerikaifutball-válogatott fennállásának negyedik mérkőzése, tavaly szeptemberben a csehektől, majd októberben a szerbektől kapott ki, idén szeptember 22-én pedig a lengyelek ellen megszerezte a történelmi első győzelmet.

AMERIKAI FUTBALL
Magyarország–Belgium 17–20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik