NFL: szexképpel állt bosszút, majdnem börtönbe került

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 18:35
null
Jermaine Cunningham nem bírta elviselni, hogy barátnője kidobta (Fotó: providencejournal.com)
Nem sokon múlt, hogy nagy bajba kerüljön Jermaine Cunningham, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots, San Francisco 49ers és New York Jets korábbi játékosa.

 

A 27 éves linebacker a hírek szerint nehezen viselte, hogy korábbi barátnője szakított vele, és amellett, hogy többször is felkereste a hölgyet – ami miatt 2014 decemberében ki is hívták rá a rendőrséget –, bosszúból intim képeket rakott fel az internetre, amelyeken expartnere volt látható. Az ügy a bíróságig is eljutott.

A tárgyaláson Cunningham minden ellene felhozott vádpontban bűnösnek vallotta magát, a bíróság pedig úgy döntött, hogy három év próbaidőre ítéli a védőt, valamint úgynevezett dühkezelő terápiára kötelezi.

Cunninghamet a címvédő New England Patriots a 2010-es játékosbörze második körében választotta ki, ám három szezon után kivágta. A passzsiettető ezek után szerencsét próbált a San Francisco 49ersnél és a New York Jetsnél is, de egyik klubnál sem találta meg a számításait.

Legfrissebb hírek

Megvan a négyszeres MVP Aaron Rodgers következő csapata – hivatalos

Amerikai sportok
2025.06.06. 19:00

Amerikából jöttem: Ki taszíthatja le az Eaglest a trónról? – NFC-erősorrend Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2025.05.29. 20:12

Visszavonult minden idők egyik legjobb elkapója, Julio Jones

Amerikai sportok
2025.04.07. 10:01

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

NFL: Rodgers után Davante Adamstől is elköszönt a New York Jets – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.04. 19:37

Az NFL legtehetségesebb irányítója és legmegosztóbb karaktere – Aaron Rodgers-portré

Amerikai sportok
2025.01.27. 18:44

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32
Ezek is érdekelhetik