Peyton Manning újabb rekordja, Brady „százados” lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 18:45
null
Tom Brady az újoncokat is egyre sikeresebben veszi elő (Fotó: Action Images)
2013-ban is hétről hétre jelentkezik a Red Zone! Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk, a 20 yardos vonaltól egészen a célzóna határáig, majd egy merész tippel át is lépjük azt. Tartsanak velünk, mert mi biztosan eljutunk a vörös zónán keresztül a touchdownig!

20 YARD – A SÁRGA ZÁSZLÓKKAL IS MEG KELLETT KÜZDENIE A JETSNEK

A New York Jetsnek nem csak a Buffalo Billsszel kellett felvennie a kesztyűt a hétvégén. A zöld-fehérek dolgát a sok büntetés is megnehezítette a 27–20-as győzelem során. A Jets összesen 20 büntetést kapott, ám ennek ellenére is nyertesként hagyta el a pályát. Korábban csupán két együttes tudott győzni 20 vagy annál több büntetés ellenére: 1944-ben a Bears az Eagles ellen, míg 1951-ben a Browns a Bears ellen.

19 YARD – JÓ HÍR A DALLASNAK: EDDIG AZ NFC EAST A LIGA LEGGYENGÉBB CSOPORTJA

Az NFL történetében először fordult elő, hogy a New York Giants és a Washington Redskins is három vereséggel kezdett egy idényt. Ehhez jön még, hogy a Philadelphia is elveszítette két, csoporton kívüli rivális elleni mérkőzését, a Dallas pedig csak egyet nyert meg a kettőből, éppen most a St. Louis ellen. Ez azt jelenti, hogy a csoporton kívüli ellenfelekkel szemben az NFC East három játékhét után 1–7-tel áll. A csoport gyengélkedése a lehető legjobb hír a Dallas számára, amelyben nemcsak Tony Romo játszik nagyon meggyőzően, hanem társai is, és az eddigiek alapján besétálhat a Cowboyszal a rájátszásba.

18 YARD – AZ AFC KELETI DIVÍZIÓJA VISZONT EDDIG HASÍT

Míg a Nemzeti főcsoportban a Keleti divízióban szereplő együttesek negatív teljesítményéről írtunk, addig az Amerikaiban igencsak pozitív a mérleg: a Patriots, Dolphins, Jets, Bills négyes a csoporton kívül minden meccsét megnyerte eddig! A New England és a Miami 3–0-val áll jelenleg, a Jets csak a Patriots, a Buffalo pedig a Patriots és a Jets ellen szenvedett csak vereséget.

17 YARD – TIGHT END 17 ÉVE NEM PRODUKÁLT OLYAT, MINT JIMMY GRAHAM

Nemrég a Saints 31–7-es, Cardinals elleni sikere kapcsán azt írtam, Jimmy Graham a liga egyik legjobb tight endje, mire NFL-szakértő kollégám megkérdezte, ki a másik? Elgondolkodtató... Pláne, ha azt nézzük, Graham a második és harmadik fordulóban összesen 313 elkapott yardot jegyzett, ami tight endtől a legmagasabb Shannon Sharpe (Broncos) 1996-os 314-e óta két egymás utáni mérkőzésen. Drew Brees pedig sorozatban a nyolcadik mérkőzésén passzolt legalább 300 yardot, ezzel már csak egyre van az NFL-rekordtól.

16 YARD – AZ AFC NORTH PARÁDÉS JÁTÉKAI: ÓRIÁSI ELKAPÁS PITTSBURGHBŐL, PARÁDÉS FUTOTT TD CINCINNATIBŐL, TRÜKKÖS HATPONTOS CLEVELANDBŐL

Nem biztos, hisz szerencsére még sokáig gyönyörködhetünk az NFL látványos megoldásaiban, de kétség kívül érdemes bedobni a kalapba Antonio Brown touchdownját. Bár a Steelers meccset még nem nyert idén, Brown azért így is mindent megtesz a csapatért. A Chicago Bears ellen például ezt a labdát is sikerült megszelídítenie, ráadásul még a lábára is figyelt, nehogy kilépjen. Ügyes.



A Chicago Bears a győzelem mellett ugyanakkor arra is büszke lehet, hogy játékosai az előző szezon kezdete óta 10 interception utáni TD-t értek el, kétszer annyit, mint bármelyik másik együttes!

Az egy dolog, hogy a ClevelandBrowns a hajrában fordítani tudott Minnesotában, a Vikings pályáján, de hogy még trükkös játék(ok) is beleférjenek?! Márpedig belefértek. A Vikings elleni 31– 27 második negyedében mezőnygólhoz készülődtek a vendégek, amikor Spencer Lanning punter váratlanul Jordan Cameronhoz passzolt hat pontért cserébe. Íme!



A Cincinnati Benglans is egy NFC Northbeli együttessel csapott össze, és itt is tartogatott óriási játékot a találkozó: az újonc futó, Giovani Bernard egy ütközés miatt egészen látványos módon érkezett meg a célterületre.



15 YARD – ELEGÜK VAN EGYMÁSBÓL A GIANTS JÁTÉKOSAINAK?

Erre a következtetésre jutott Carl Banks, a New York-iak korábbi linebackere, aki 1984 és 1992 között két Super Bowlt nyert a klubbal. „Nem szeretik egymást, nem akarnak egymásért küzdeni. Elit irányítójuk van, de nem tartják fontosnak, hogy megvédjék, és mindenkiből bolondot csinálnak. Morális válság van. Tükörbe kellene nézniük a srácoknak" – mondta Banks a Carolina elleni 38–0-s vereség után. Hakeem Nicks nyilatkozata tükrözte a szavait: „Csak a saját dolgommal foglalkozom. A labdát nem tudom magamnak dobni" – mondta, de erre Manning is mondhatta volna, hogy nem tudja blokkolni magának az ellenfél védőfalát.

14 YARD – A BENGALS RITKA FORDÍTÁSÁT A PACKERS BÁNTA

Nem akármilyen fordulatokkal teli mérkőzésen a Bengals végül 34–30-ra legyőzte a Packerst. A Cincinnati már 14–0-ra vezetett, ám a Green Bay 30 pontot tett föl a táblára válaszul. A Bengals ennek ellenére nyert, s ezzel a harmadik csapat lett az NFL hosszú történelmében, amely 30 megválaszolatlan kapott pont ellenére is győzni tudott. A Packers volt az első ebben a kategóriában, még 1951-ben 35–33-ra verte a Pittsburghöt, majd később, 1999-ben a Dallas mutatott hasonlót Washingtonban, akkor a Cowboys hosszabbítás után 41–35-re diadalmaskodott.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

13 YARD – ELSZAKADT A CÉRNA A PACKERS KISPADJÁNÁL, RODGERS NEM A SZOROS MECCSEK MESTERE

A Cincinnatitól vereséget szenvedett Green Bay kispadjánál szokatlan jelenet játszódott le azt követően, hogy Aaron Rodgers és társai sikertelenül próbálkoztak meg TD-szerzéssel a Bengals egyyardosától, és a Packersnek meg kellett elégednie a mezőnygóllal. Rodgers és Mike McCarthy vezetőedző olyan heves szóváltásba keveredett, hogy a védő B.J. Rajinak kellett közéjük állnia, nehogy tettlegességig fajuljon a vita. „Szenvedélyesek vagyunk, nyerni akarunk. Nem értettünk egyet a játékhívásról, de a többi köztünk marad. Már mindent megbeszéltünk" – mondta a meccs után Rodgers. A Green Bay irányítójának egyébiránt nem fekszenek a szoros meccsek, a 5–17-re módosult Rodgers mérlege a négy vagy annál kisebb különbséggel véget érő találkozókon.

12 YARD – NYERETLENEK LONDONI VENDÉGJÁTÉKA, HÉTFŐ ESTI CSÚCSRANGADÓ

A negyedik játékhét hétfő esti rangadóján két veretlen csapat, a Miami és a New Orleans találkozik egymással a Saints arénájában. A hibátlanok ütközete mellett lesz olyan összecsapás is, amelyen eddig nyeretlen gárdák találkoznak – a Pittsburgh Steelers és a Minnesota Vikings Londonban csap össze egymással, az idén a liga történetében először két meccset rendeznek a brit fővárosban (október második felében a San Francisco és a Jacksonville találkozik a Wembleyben). Az amerikaiak már poénkodnak, mondván az angolok hozzászokhattak az olyan focihoz, amelyen a végeredmény a 0–0... Mindenesetre az egyik csapat számára minden bizonnyal sikersztori lesz a londoni, ami jelen pillanatban nagyon fontos lenne a Vikes és a Steelers számára is.

11 YARD – TOM BRADY VÉGRE MEGBÍZIK AZ ÚJONC ELKAPÓKBAN?

A Patriots rookie elkapója, Kenbrell Thompkins a hétvégén kétszer is elkapta Tom Brady passzát a Tampa Bay elleni győzelem során a célterületen belül. Egy fordulóval korábban Brady egyetlen passzolt TD-jét a szintén újonc Aaron Dobson jegyezte. A 2007-es idénytől a 2012-esig figyelembe véve Brady 187 touchdownt passzolt, ebből viszont csupán egy ment újonc elkapónak – még 2009-ben Julian Edelmannek. Érdekesség, hogy az első két fordulóban az újoncok irányába szálló 33 passzából csak 9 volt sikeres, míg a Buccaneers ellen 10 is társat talált, ráadásul sokkal kevesebb, 18 kísérletből.Az irányítóval kapcsolatos érdekesség még, hogy sorozatban az 51. alapszakasz-mérkőzésén adott TD-passzt, így már csak hárommal van lemaradva Drew Brees 2012-ben felállított rekordjától (54).

10 YARD – FLACCO ÉS WILSON HALÁLOS OTTHON, AZ EAGLES CSAK SZENVED

Joe Flacco már 11–0-ra módosította mérlegét hazai pályán szeptemberben, ez pedig a legjobb mutató a Super Bowl-érában. Russell Wilson pedig az első irányító lett, aki megnyerte az első 10 hazai mérkőzését az 1970-es egyesülés óta.

A csapatuknak sem megy rosszul: a Ravens a legutóbbi 18, nem csoportrivális elleni hazai mérkőzéséből a 17.-et nyerte meg, míg a Seahawks nyolcadszor is legfeljebb 17 ponton tartotta az ellenfelet.

A Philadelphia Eagles ugyanakkor pocsék hazai szériában van, legutóbbi nyolc otthoni fellépésén egyaránt kikapott, ezzel beállította az 1936–1937 között sorozatot. Ez egyébiránt a leghosszabb aktív sorozat is a mezőnyben.

9 YARD – ÚGY NYÚLTAM A LABDÁHOZ, MINTHA KISBABA LENNE

A Tennessee Titans az élete második meccsén NFL-karrierje első elkapását jegyző Justin Hunter touchdownjával győzte le 20–17-re a San Diegót. Az újonc csak 10 játéknál volt a pályán, a 34 yardos dobással célozta meg őt másodszor Jake Locker. Hunter a jobb szélen nem hibázott, élete eddigi legfontosabb pillanatát élte meg. „Úgy nyúltam hozzá, mintha egy kisbaba lenne, ha elejtem, akkor óriási baj van" – mondta a meccs után Hunter, aki azért a TD megítélése után elejtette a Wilson Duke-ot.

8 YARD – SOK AZ UTOLSÓ PERCES FORDÍTÁS, DE EZÚTTAL A KIÜTÉS IS

A legutóbbi két alkalommal egyaránt beszámoltunk róla, mennyire kiegyenlítettek a mérkőzések, hiszen az első 32 mérkőzésből 22 is egy támadásnyi különbségen belül dőlt el. Ezúttal azonban a kiütések játszották a főszerepet, hét találkozó dőlt el 20, vagy annál nagyobb különbséggel – ez a szám az első két fordulóban összesen három volt. A nagy fordításokból így sincs hiány, nyolc találkozón is az utolsó percben még hátrányban lévő együttes nyert, 1970 óta pedig nem volt ilyen sok ilyen összecsapás az első három fordulóban.

7 YARD – MÉG HÉT HIBÁTLAN VAN A LIGÁBAN, KÖZTÜK A TAVALY KETTŐT NYERŐ CHIEFS!

Három játékhét után még hét csapat hibátlan a ligában, ezek közül a Kansas City teljesítménye a legmeglepőbb, hiszen a Chiefs az előző szezonban összesen két mérkőzést nyert meg. Az eddigi hibátlanok közül három csapat szerepelt legutóbb is a rájátszásban, igaz, egyikük sem jutott el a Super Bowlig. A New Orleans Sean Paytonnal az oldalvonalnál zsinórban a 12. meccsét nyerte meg (az edző tavaly eltiltás miatt nem dolgozhatott). Nézzük, melyik csapat mikor jutott legutóbb a playoffba! Kansas City: 2010. Miami Dolphins: 2008. New England: 2012. Denver: 2012. Chicago: 2010. New Orleans: 2011. Seattle: 2012.

6 YARD – RÉGEN VOLT MÁR ÁTTÖRHETETLEN VÉDELME A 49ERSNEK

A San Francisco 49ers a 2010-esből és a 2011-es idénybe átnyúlóan rendkívüli sorozatot produkált, 363 napon keresztül, azaz gyakorlatilag egy naptári éven át egyetlen futott touchdownt sem jegyeztek ellenfelei. A kaliforniai csapatot azóta is az egyik legrettegettebb védelemként tartják számon, ám nagyon is aggasztó jelek vannak: az Indianapolis például három futott TD-t jegyzett a San Franciscóban 27–7-re megnyert meccsen, amelyet követően a 49ers szenvedte el a legtöbb futott TD-t riválisaitól, hatot (a New York Jets riválisai hét first downt értek el!). A Cleveland ötöt engedett, míg a Dallas, a Baltimore és a Tampa Bay egyet sem.

5 YARD – 1935 ÉS 1994 ÓTA NEM LÁTOTT „CSODÁK"

Majdnem húsz éve, 1994. november 13-án fordult elő utoljára, hogy a Cincinnati, a Cleveland és a Detroit ugyanazon napon tudott mérkőzést nyerni az NFL-ben. Most ismét megtörtént ez a ritka jelenség.

Egészen hihetetlen, de a Detroit Lions először nyert a Washington Redskins vendégeként. Az utolsó idegenbeli siker a Rézbőrűek ellen még 1935-re datálódik, amikor a Boston Redskins otthonában diadalmaskodtak az Oroszlánok. Ezt követően a rájátszásmérkőzéseket is beleszámítva 21–0 volt a fővárosiak mérlege.

4 YARD – AZ AFC VISSZAVERI AZ NFC-T? NEGATÍV MÉRLEGGEL SINCS VESZVE SEMMI

Az előző szezonban rájátszásba jutó csapatok közül az NFC képviselő 6–12-es mérleggel kezdték a szezont, és csupán egy csapat van, amelyiknek pozitív a mérlege (Seahawks 3–0), míg az AFC-együttesek 13–4-gyel állnak, és mindegyikük pozitív mérleggel áll. Az egymás elleni összecsapásokon is az AFC dominanciája látszik, a 14 összecsapásból 11-et nyert az Amerikai főcsoport együttese és csak három az NFC-é, pedig az utóbbi években éppen a Nemzeti konferencia együttesei voltak meggyőző fölényben.

Ugyanakkor a negatív mérleg sem kizáró ok. 1990 óta 60 olyan csapat jutott a rájátszásba, amely negatív mérleggel állt három forduló után. Tavaly ilyenkor a Patriots, a Colts, a Broncos, a Redskins és a Packers egyaránt 1–2-vel állt, és jutott később rájátszásba, míg a 3–0-val (majd 4–0-ra javuló) Cardinals például 5–11-gyel zárt, de az Eagles, a Jets és a Chargers is 2–1-gyel kezdett, hogy aztán hamar elhulljon.

3 YARD – SMITH ELŐTT CSAK MONTANA VOLT KÉPES ILYEN JÓ KEZDÉSRE A CHIEFSNÉL

A San Franciscóból kiszorult, a holt idényben Kansas Citybe került Alex Smith húsz éve nem látott produkciót tett le az asztalra a Chiefsnél, amelyben 1993 óta nem kezdett egy irányító három győzelemmel. Legutóbb erre nem más, mint Joe Montana volt képes, aki Smithhez hasonlóan a 49ersből érkezett, igaz, négy Super Bowl-győzelemmel a háta mögött, úgymond levezetni.

2 YARD – SZÁRNYAL PEYTON MANNING ÉS A BRONCOS

A Denver sorozatban a 14. alapszakasz-mérkőzését nyerte meg, ezzel beállította a franchise rekordját (1997–1998). Peyton Manning már 12 TD-passznál jár három forduló után, ez pedig új csúcs – az előzőt Tom Brady tartotta 2011-ből 11 hatpontos átadással. Az Oakland Raiders ellen ráadásul az irányító az eddigi hosszú karrierje legpontosabb meccsét játszotta (amelyen legalább 20-szor passzolt), 37 átadásából 32 lett sikeres, ez pedig 86.5 százalékos mutató. A Denver 127 pontot szerzett az első három meccsén, ezzel holtversenyben a második legjobb az NFL történetében (1968 Cowboys, 132).

1 YARD – BRADY REKORDJA: KÖZTE 100!

A Buccaeneers magabiztos legyőzése után a Patriots passzmestere lett a liga történetének első olyan irányítója, aki százzal több győzelmet ért el pályafutása során, mint vereséget – írja a coldhardfootballfacts.com. Brady mérlege 139–39-re módosult a vasárnapi diadallal, ha pedig a rájátszásmérkőzéseket is belevesszük, akkor 156–46 a győzelem–vereség-mutató.

1. Tom Brady – 139–39 (+100)
2. Peyton Manning – 156–70 (+86)
3. Brett Favre – 186–112 (+74)
4. Joe Montana – 117–47 (+70)
5. John Elway – 148–82–1 (+66)
6. Terry Bradshaw – 107–51 (+56)
7. Roger Staubach – 85–29 (+56)
8. Johnny Unitas – 118–64–4 (+54)
9. Dan Marino – 147–93 (+54)
10. Daryle Lamonica – 66–16–6 (+50)

TD –BÁTOR JÓSKA

A 3. játékhéten nem sokon múlt, de végül is eltaláltuk, hogy a Cincinnati legyőzi a Green Bayt, CalvinJohnson három TD-elkapás megelőlegezése azonban túlkapás volt a Washington ellen, Megatron egyig jutott. A 4. hétre az igazán bátor jóslat az egyik százszázalékos csapat veresége kell, hogy legyen: azt mondjuk, a New England sorozata ér véget Atlantában. Egyéniben dobópárbajt sejtünk a San Diego–Dallas meccsen, amelyen Tony Romo és Philip Rivers közösen legalább hét TD-passzig jut.

STATISZTIKÁK
A 3. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Ben Roethlisberger (Pittsburgh)–Chicago406
A legtöbb futott yard:DeMarco Murray (Dallas)–St. Louis 175
A legtöbb elkapott yard:Antonio Brown (Pittsburgh)–Chicago196
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard:1143Peyton Manning (Denver)
A legtöbb futott yard:395
LeSean McCoy (Philadelphia)
A legtöbb elkapott yard:373Julio Jones (Atlanta)
A legtöbb szerelés:31Paul Posluszny (Jacksonville)
A legtöbb sack:7.5Justin Houston (Kansas City)
A legtöbb interception:3Aqib Talib (New England)
3. FORDULÓ
2013.09.202:25Philadelphia Eagles–Kansas City Chiefs16–26
2013.09.2219:00Cincinnati Bengals–Green Bay Packers34–30
2013.09.2219:00Dallas Cowboys–St. Louis Rams31–7
2013.09.2219:00Tennessee Titans–San Diego Chargers20–17
2013.09.2219:00Minnesota Vikings–Cleveland Browns27–31
2013.09.2219:00New England Patriots–Tampa Bay Buccaneers23–3
2013.09.2219:00New Orleans Saints–Arizona Cardinals31–7
2013.09.2219:00Washington Redskins–Detroit Lions20–27
2013.09.2219:00Carolina Panthers–New York Giants38–0
2013.09.2219:00Baltimore Ravens–Houston Texans30–9
2013.09.2222:05Miami Dolphins–Atlanta Falcons27–23
2013.09.2222:25New York Jets–Buffalo Bills27–20
2013.09.2222:25San Francisco 49ers–Indianapolis Colts7–27
2013.09.2222:25Seattle Seahawks–Jacksonville Jaguars45–17
2013.09.232:30Pittsburgh Steelers–Chicago Bears23–40
2013.09.242:30Denver Broncos–Oakland Raiders37–21
4. FORDULÓ
2013.09.272:25St. Louis Rams–San Francisco 49ers
2013.09.2919:00Buffalo Bills–Baltimore Ravens
2013.09.2919:00Cleveland Browns–Cincinnati Bengals
2013.09.2919:00Detroit Lions–Chicago Bears
2013.09.2919:00Kansas City Chiefs–New York Giants
2013.09.2919:00Minnesota Vikings–Pittsburgh Steelers*
2013.09.2919:00Tampa Bay Buccaneers–Arizona Cardinals
2013.09.2919:00Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2013.09.2919:00Houston Texans–Seattle Seahawks
2013.09.2922:05Tennessee Titans–New York Jets
2013.09.2922:25Denver Broncos–Philadelphia Eagles
2013.09.2922:25San Diego Chargers–Dallas Cowboys
2013.09.2922:25Oakland Raiders–Washington Redskins
2013.09.302:30Atlanta Falcons–New England Patriots
2013.10.012:30New Orleans Saints–Miami Dolphins
Szabadnapos: Green Bay Packers, Carolina Panthers
*Londonban
Legfrissebb hírek

Visszavonult minden idők egyik legjobb elkapója, Julio Jones

Amerikai sportok
2025.04.07. 10:01

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

Josh Allen megmutatná, hogy a rájátszásban is le tudja győzni Patrick Mahomest

Amerikai sportok
2025.01.26. 11:29

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: a Browns három futott TD-vel győzte le a Steelerst

Amerikai sportok
2024.11.22. 08:15

NFL: videójáték, képregény, favicc és Lewis Hamilton a csapatok bejelentésénél

Amerikai sportok
2024.05.16. 12:20
Ezek is érdekelhetik