Schalke: két éve még Van Dijk mezével pózolt, most a csapattársa lehet

K. T. I.K. T. I.
2020.07.27. 10:00
null
Ozan Kabak a Liverpool kiszemeltjei között (Fotó: AFP)
Német sajtóhírek szerint az angol bajnoki címvédő Liverpoolban folytathatja pályafutását a Schalke 04 török védője, Ozan Kabak.

 

A Westfalenpost beszámolója szerint a 20 éves török bekk teljesítménye felkeltette Jürgen Klopp figyelmét, aki egyébként is előszeretettel igazol a német élvonalból. Kabak fiatal kora ellenére a Schalke meghatározó játékosa volt a 2019–2020-as Bundesliga-idényben, 26 meccsen ráadásul három gólt is szerzett védő létére.

Kabak két éve még a Galatasarayban futballozott, majd a VfB Stuttgart csábította Németországba, 2019 júliusában 15 millió euróért szerződtette a Schalke. A török labdarúgó jelenlegi értékét már 29 millió euróra becsüli a Transfermarkt.

A WP aranyos párhuzamként jegyzi meg, hogy Kabak 2018-ban egy dedikált Van Dijk-mezt kapott még a Galata játékosaként. A fotót a közösségi oldalain is posztolta: „Köszönöm a bolygó egyik legjobb középső védőjének csodálatos ajándékát” – felütés mellett.

Most – ha minden jól alakul a számára – akár a holland bekk csapattársa is lehet. A Westfalenpost beszámolója szerint a Liverpool már hivatalosan is felvette a kapcsolatot a Schalkéval, a lehetséges vételárról ugyanakkor nem tesz említést a portál. A lap kereste a Schalke vezetőségét, amely egyelőre nem kommentálta a hírt.



Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
1 órája

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31
Ezek is érdekelhetik