NL: Neuer sérülés miatt kihagyta a mieink ellen készülő németek edzését

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.09.20. 12:01
null
A budapesti mérkőzésen Manuel Neuer (balra) védett (Fotó: Árvai Károly)
A Bild információi szerint a Bayern München kapusa, Manuel Neuer kihagyta a magyar labdarúgó-válogatott ellen készülő németek edzését. A bajorok egy másik sztárja, Jamal Musiala ott volt az edzésen, de idő előtt be kellett fejeznie, miután klubtársa, Thomas Müller elkaszálta a lábát.

A német labdarúgó-válogatott jelenleg a szövetség frankfurti edzőtáborában készül a Magyarország elleni lipcsei Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A Bild újságíróra, Heiko Niedderer arról számolt be, hogy a Bayern München kapusa, Manuel Neuer nem vett részt a legutóbbi edzésen, egészen pontosan azért, mert problémája akadt az egyik nagylábujjával.

Arról egyelőre nincs információ, hogy ez mennyire veszélyezteti a pénteki játékát. Mondjuk sokat Neuer nélkül sem gyengülnek kapusposzton, hiszen az FC Barcelona játékosa, Marc-André ter Stegen is ott van a keretben.

Az edzésen persze így is akadt bőven Bayern-labdarúgó, például az ifjú Jamal Musiala, akinek azonban korábban be kellett fejeznie a tréninget, ráadásul azért, mert klubtársa, Thomas Müller elkaszálta őt. A Bild szerint kapott egy méretes kötést a lábára, de holnap már minden bizonnyal újra edzésbe állhat.

A NÉMET VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Manuel Neuer (Bayern München), Marc-André ter Stegen (Barcelona – Spanyolország), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
Védők: Armel Bella-Kotchap (Southampton – Anglia), Matthias Ginter (Freiburg), Robin Gosens (Internazionale – Olaszország), Thilo Kehrer (West Ham United – Anglia), David Raum (RB Leipzig), Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Niklas Süle (Borussia Dortmund)
Középpályások: Julian Brandt (Borussia Dortmund), Leon Goretzka (Bayern München), Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), Kai Havertz (Chelsea – Anglia), Joshua Kimmich (Bayern München), Jamal Musiala (Bayern München)
Támadók: Lukas Nmecha (Wolfsburg), Leroy Sané (Bayern München), Timo Werner (RB Leipzig), Serge Gnabry (Bayern München), Jonas Hofmann (Borussia Mönchengladbach), Thomas Müller (Bayern München)

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA
3. CSOPORT
5. FORDULÓ
Szeptember 23., péntek
20.45: Németország–Magyarország, Lipcse (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Olaszország–Anglia, Milánó

6. FORDULÓ
Szeptember 26., hétfő

20.45:
Magyarország–Olaszország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Anglia–Németország

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 7–3 +4 7
2. Németország 4 1 3 8–5 +3 6
3. Olaszország 4 1 2 1 5–7 –2 5
4. Anglia4221–6–52

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik