Német Szuperkupa: Első meccs, első trófea, nem panaszkodhatok – Mané

Vágólapra másolva!
2022.07.31. 11:39
null
Mane meccs/trófea mutatója eddig 1/1… (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Bayern München zsinórban harmadszor lett a német Szuperkupa győztese, miután 5–3-ra legyőzte az RB Leipziget. Az alábbiakban a főszereplők reakcióit olvashatják.

 

„Nagyon elégedett vagyok az első félidővel, a labdát birtokolva és a labda nélkül is olykor egészen jól futballoztunk – mondta Julian Nagelsmann, a Bayern München vezetőedzője. – Megérdemelten szereztük meg a vezetést, de a második játékrészben meglátszott, hogy csak tíz napja készülünk az évadra. A győzelmünk megérdemelt, a szurkolók pedig láthattak egy izgalmas mérkőzést. Bizonyítani akartunk magunknak, boldogok vagyunk, hogy meg tudtuk védeni a címünket. A győzelemmel jó érzésekkel vághatunk neki az új évadnak.”

„Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy megnyertem az első trófeámat a Bayernnel – mondta a gólt is szerző Sadio Mané. – Már az első napon is mondtam, hogy ez egy valóra vált álom. Első meccs, első trófea, nem panaszkodhatok. Már alig várom a többit.”

„A Bayern megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, különösen az első félidőben nyújtott teljesítménye miatt. – jelentette ki Domenico Tedesco, az RB Leipzig vezetőedzője. – A müncheniek kihasználták az erősségeiket. Minden poszton gyors játékosaik futballoznak, akik bárhol megjelenhetnek. Ez őrület. Túl félénkek voltunk, amikor kétgólos hátrányba kerültünk, és más bajok is voltak. A szünetben változtattunk néhány dolgon, hogy képesek legyünk visszajönni a meccsbe. A végén közelebb voltunk a négy-négyhez, mint a Bayern az öt-háromhoz.”

„A védelemre kellett alapoznunk a második félidőben – értékelt Willi Orbán, a lipcseiek magyar válogatott védője. – Az első játékrésszel ellentétben jól is végeztük a dolgunkat hátul. A Bayern első gólja gondokat okozott a sorainkban, túl könnyen kaptuk. Ebből tanulnunk kell. A második félidő már sokkal jobb volt, még a négy-négyre is megvolt az esélyünk. A semleges nézők jó meccset láthattak.”

NÉMET SZUPERKUPA
RB Leipzig–Bayern München 3–5 (0–3)
Lipcse,
Red Bull Aréna.Vezette: Schröder
RB LEIPZIG:Gulácsi – Simakan (Hugo Novoa, 79.), W. Orbán, Halstenberg – Klostermann, Laimer, Kampl (Dani Olmo, 52.), Henrichs – Szoboszlai (Haidara, 90.), Forsberg (André Silva, 52.) – Nkunku.Vezetőedző:Domenico Tedesco
BAYERN:Neuer – Pavard (Mazraui, 78.), Upamecano (De Ligt, 78.), L. Hernandez, A. Davies – Kimmich, Sabitzer – Th. Müller (Gravenberch, 68.), Musiala (Coman, 60.) – Gnabry (L. Sané, 78.), Mané. Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Gólszerző:Halstenberg (59.), Nkunku (77. – 11-esből), Dani Olmo (89.), ill.Musiala (14.), Mané (31.), Pavard (45.), Gnabry (66.), L. Sané (90+8.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik