Mainz: „Szalai az edzőnknél a tökéletes játékos”

Vágólapra másolva!
2012.10.29. 13:33
Nem győzik dicsérni a Mainz labdarúgócsapatának vezetői Szalai Ádámot, a Hoffenheimnek három gólt vágó magyar csatárt – a jelenleg góllövőlista-második Szalai a Bundesligában az első magyar, aki mesterhármast szerzett. Szalai a Kickernél a forduló játékosa lett, miután egyedüliként a pályára lépők közül megkapta a Bundesliga 9. fordulójában a legjobbnak számító egyes osztályzatot.

„Az edzőnknél Ádám a tökéletes futballista. Tisztában van azzal, mi a feladata, mit kell tennie, ha elveszti a labdát, remek csapatjátékos” – nyilatkozta Christian Heidel klubmenedzser. „Ádám maga pedig rendkívül hálás volt, hogy a súlyos sérülése alatt a klub végig mellette állt” – tette hozzá.

„Ez hihetetlen visszatérés” – vélekedett az ismét csúcsformába lendülő Szalairól a klubelnök Harald Strunz.

„Döbbenetes formában van, duzzad az önbizalomtól. Azért van ott, hogy befejezze az akcióinkat – és most meg is teszi” – így a középpályás Julian Baumgartlinger.

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
4 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
Tegnap, 13:48

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
Tegnap, 8:38

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik