Bundesliga: menesztették a Hoffenheim edzőjét

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 15:57
null
Már nem André Breitenreiter irányítja a Hoffenheimet (Fotó: AFP)
A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim a hivatalos Twitter-oldalán bejelentette, hogy távozik a vezetőedzője, André Breitenreiter.

 

Az együttes szombaton 5–2-re kikapott a Bochumtól, így tízmeccsesre duzzadt a nyeretlenségi sorozata a Bundesligában. A találkozó után Breitenreiter elfogadhatatlannak nevezte a csapat teljesítményét. Már vasárnap sejteni lehetett, hogy menesztik a mestert, többek között a Kicker is megírta, hivatalossá azonban csak hétfő délelőtt vált a hír, a Hoffenheim a Twitter-oldalán köszönte meg Breitenreiter munkáját:


A 49 éves szakember nyáron érkezett a Hoffenheimhez, miután svájci bajnoki címre vezette a Zürich együttesét. Remekül kezdte a pontvadászatot Németországban, irányításával a gárda első négy mérkőzésén három győzelmet aratott, később azonban folyamatosan esett vissza a csapat teljesítménye, a legutóbbi 15 fordulóban mindössze két győzelmet tud felmutatni és már csak a 14. helyen áll. Előnye csupán három pont az osztályozót jelentő 16. pozíciót elfoglaló Stuttgarttal szemben. A Német Kupában hét közben elbúcsúzott.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 19 11 7 1 56–18 +38 40
2. Union Berlin 19 12 3 4 33–23 +10 39
3. Borussia Dortmund 19 12 1 6 38–26 +12 37
4. RB Leipzig 19 10 6 3 39–24 +15 36
5. Eintracht Frankfurt 19 10 5 4 40–26 +14 35
6. Freiburg 19 10 4 5 30–30 0 34
7. Wolfsburg 19 8 5 6 38–26 +12 29
8. Werder Bremen 19 8 3 8 31–37 –6 27
9. Mönchengladbach 19 7 5 7 34–29 +5 26
10. Bayer Leverkusen 19 7 3 9 30–31 –1 24
11. 1. FC Köln 19 5 8 6 29–31 –2 23
12. Mainz 19 6 5 8 27–31 –4 23
13. Augsburg 19 6 3 10 24–33 –9 21
14. Hoffenheim 19 5 4 10 28–36 –8 19
15. Bochum 19 6 1 12 24–46 –22 19
16. VfB Stuttgart 19 3 7 9 22–34 –12 16
17. Hertha 19 3 5 11 20–35 –15 14
18. Schalke 19 2 5 12 14–41 –27 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik