Hivatalos: távozott Lipcséből Gulácsi poszttársa

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.06.22. 10:38
Janis Blaswich kölcsönbe távozott az RB Leipzigtől (Fotó: Getty Images)
Az osztrák élvonalbeli Red Bull Salzburgnál folytatja a pályafutását kölcsönben a német RB Leipzigtől távozó kapus, Janis Blaswich.

Mint ismert, Gulácsi Péter súlyos sérülés miatt közel másfél évig nem volt bevethető az RB Leipzignál, ám a magyar válogatott kapus felépülése után már ősszel is kapott néhány mérkőzést, de igazán csak télen szerezte vissza a helyét az egyébként sokáig jó teljesítményt nyújtó Janis Blaswichtól.

Az RB Leipzig vezetőedzője, Marco Rose is sokat dilemmázott a kapuskérdésen, de Gulácsi Péter teljesítménye fokozatosan javult a sérülését megelőző szintre, ezért Blaswich is nehéz helyzetbe került, a lipcseiek ugyanis már korábban szerződtették a tehetséges belga Maarten Vandevoordtot is, aki idén nyáron csatlakozik a gárdához, így valamelyik kapusnak mennie kellett, s a korábbi sajtóhíreknek megfelelően nem az angol klubok által figyelt, de 2025-ig érvényes szerződéssel rendelkező Gulácsi Péter, hanem Blaswich távozott, s került egy évre kölcsönbe a testvércsapathoz, az osztrák élvonalbeli RB Salzburghoz.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
22 órája

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31