Hiába adott gólpasszt ifjabb Dárdai Pál, nem bírt a Hannoverrel a Hertha

M. B.M. B.
2024.04.26. 20:39
Nem bírtak egymással a felek (Fotó: Imago Images)
A Dárdai Pál vezette Hertha Berlin 1–1-es döntetlent játszott a közvetlen rivális Hannoverrel a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 31. fordulójában.

 

A mérkőzés első felében a vendégek birtokolták többet a labdát, többször is próbálkoztak lövéssel, de gólt a pragmatikus futballt játszó Hertha szerzett – ifj. Dárdai Pál remekül ívelt be bal oldali szögletből a 12. percben, Marc-Oliver Kempf pedig a kapu bal oldalába fejelte a labdát (VIDEÓ ITT).

A folytatásban is kiegyenlített maradt a találkozó, a hannoveriek ugyan próbálkoztak az egyenlítéssel, de igazán nagy helyzetük nem volt, míg a Hertha megelégedett a minimális előny őrzésével. Ez viszont hibának bizonyult, mert a hosszabbítás harmadik percében az exlipcsei Halstenberg íveléséből Enzo Leopold a kapuba csúsztatott,  pontot mentve csapatának (VIDEÓ ITT).

Az ebben az idényben már biztosan fel nem jutó fővárosi együttes így marad a tabella hetedik helyén, egy ponttal az aktuális ellenfél Hannover mögött.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
Hertha BSC–Hannover 1–1 (Kempf 12., ill. Leopold 90+3.)
Hertha: ifj. Dárdai Pál 82 percet játszott kezdőként, a 12. percben gólpasszt adott

 

Legfrissebb hírek

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17

Másfél évtized után újra német csapatot erősít Edin Dzeko – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.22. 13:43

Klubot válthat a kétszeres magyar válogatott támadó – NS-infó

Légiósok
2026.01.15. 18:04

Több mint 12 millió euróra büntette a klubokat a Német Labdarúgó-szövetség

Német labdarúgás
2025.12.26. 13:02

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18

Dárdai Márton: Már a nyáron megcéloztuk a Bundesligát

Légiósok
2025.12.12. 07:24
Ezek is érdekelhetik