Bayern: Mané „sofőrjeként” érkezett Münchenbe, szerződést kapott

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
2022.08.22. 19:44
null
Azankpo (narancssárgában) az Oldham Athletic játékosaként (Fotó: Getty Images)
Nem mindennapi történetről számolt be augusztus elején a Marca angol nyelvű kiadása: a Bayern München második csapata leigazolta a 15-szörös benini válogatott támadót, Désiré Segbé Azankpót. Na persze, ennek önmagában még nincs különös hírértéke, ám ha hozzátesszük, hogy a 29 éves csatár Sadio Mané sofőrjeként került Münchenbe, máris érdekesebb a történet.

Mané és Azankpo ismeretsége nem új keletű: a két támadó még Mané szülőhazájában, Szenegálban együtt kezdett el futballozni, s hamar jó barátok lettek, s 2012-ben egy rövid ideig klubtársak voltak a francia Metznél is – igaz, sok esélyük nem volt egymás oldalán megmutatni képességeiket, mivel Azankpo a második csapatnál szerepelt, Mané pedig még a 2012–2013-as idény kezdete előtt tovább állt a Red Bull Salzburghoz.

Miközben Mané a Salzburgból a Southamptonba, majd a Liverpoolhoz került, addig benini barátjának jobbára maradt az európai második vonal: szlovák, román élvonal, francia másod- és harmadosztály, angol negyedosztály jutott osztályrészéül az elmúlt tíz évben, miközben Manéval megmaradt a jó barátság. Olyannyira, hogy amikor Azankpo a 2019–2020-as idényben az Oldham Athleticben futballozott, akkor az onnan háromnegyed órányi autózásra lévő Liverpoolban szereplő Manénál lakott.

Idén aztán ismét megmutatkozott kettejük jó barátsága: amikor a nyár elején letelt a kölcsönadási szerződése a Dinamo Bucuresti-nél, „anyaklubja” a francia másodosztályból kieső USL Dunkerque felbontotta Azankpo szerződését, aki így klub nélkül maradt. Itt jön a képbe Mané, amikor ugyanis értesült Azankpo helyzetéről a szenegáli csatár kérte benini barátját, hogy tartson vele Münchenbe az orvosi vizsgálatokra, és legyen segítségére az első müncheni időszakban – így alakult, hogy Azankpo tulajdonképpen Mané sofőrjeként funkcionált.

Mané azonban úgy érezte, ezzel még nem tett meg minden tőle telhetőt a barátjáért, ezért kijárta számára, hogy a klubnál próbajátékon vehessen részt – a fő érve pedig az volt a klubvezetők felé, hogy Azankpo jelenléte segíthet neki a mielőbbi beilleszkedésben. Azankpo ezen a próbán megfelelt, és két évre szóló szerződést kapott a Bayerntől, így tíz év után ismét Mané klubtársának mondhatja magát – még akkor is, ha most is csak a második csapatban szerepel, ahogy a Metznél is.

Amúgy Azankpo sem ügyetlen, 2014-től összesen 15 alkalommal szerepelt hazája nemzeti csapatában – legutóbb június elején éppen Szenegál ellen, amely 3–0-ra legyőzte Benint, s mind a három gólt Sadio Mané szerezte.

A sztoriról egyébként a Marca mellett a ghánai sportújságíró, Saddick Adams is beszámolt, Twitteren megjelent hosszú bejegyzésfüzérben több képpel is illusztrálta Mané és Azankpo történetét.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 12:49

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 11:05

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 07:55

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:53

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30
Ezek is érdekelhetik