Németország: az Inter és a PSG is vinné Flick felfedezettjét

K. T. I.K. T. I.
2021.10.29. 17:05
null
Adeyemi 19 évesen ontja a gólokat (Fotó: AFP)
A PSG után az Internazionale is szemet vetett a Red Bull Salzburg német válogatott támadójára, Karim Adeyemire, számolt be a calciomercato.com.

 

Az olasz lap úgy tudja, az anyagi gondokkal küzdő Inter vezetősége már fel is vette a kapcsolatot Adeyemi ügynökével. Az olaszok remek befektetési lehetőségnek tartják a háromszoros német válogatott labdarúgót, akit most még talán jó áron meg lehet szerezni, sokkal jobb áron, mint amennyiért 3-4 év múlva továbbadhatnak esetleg rajta.

A 19 éves Adeyemi ebben az idényben 11 bajnokin 10 gólnál jár, emellett a Bajnokok Ligájában három csoportmeccsen újabb három találat fűződik már a nevéhez a Red Bull Salzburg színeiben. Korábban salzburgi edzője, Matthias Jaissle is arról beszélt, tudja, csaknem lehetetlen lesz hosszú távon is megtartani a támadót, ám abban azért bízik, hogy tavasszal még az osztrákokat erősíti majd. Adeyemi előtt legutóbb Erling Haaland produkált hasonló számokat a csapatnál...

Az edző helyzetét nehezíti, hogy Adeyemi a klubszínekben elért góljai mellett válogatottbeli teljesítménye miatt is igen kapós lett. A német nemzeti tizenegyet nyáron átvevő Hans-Dieter Flick már az első kerethirdetésekor meghívta Adeyemit, aki három meccsen is lehetőséget kapott a nationalelfben.

Az Inter előtt a PSG és a Bayern München érdeklődéséről is hallani lehetett Adeyemi kapcsán. A támadó számára egyébként München különösen vonzó lehet, hszen gyerekként megfordult a bajorok utánpótlásában, később pedig az elővárosi Unterhaching korosztályos gárdáiban pallérozódott.

A calciomercato.com kiemeli, közösségimédia-bejegyzésekből tudni, hogy a német támadó menedzsere, Solomon Thomas az Internél vendégeskedett az elmúlt napokban.

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07