Hertha: világbajnok Juventus-játékossal erősít Dárdai Pál – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
2021.01.31. 10:01
null
Sami Khedira Berlinben folytathatja (Fotó: AFP)
A német Kicker szaklap úgy tudja, Sami Khedira, a Juventusban mellőzött 33 éves német válogatott középpályás Berlinben tartózkodik, és kész aláírni Dárdai Pál együtteséhez.

 

Mint megírtuk, a németekkel 2014-ben világbajnoki címet ünneplő Sami Khedira kegyvesztetté vált a Juventusban – egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget a mostani idényben. A 33 éves futballista októberben még visszautasította a Juventus vezetőinek szerződésbontásra vonatkozó ajánlatát, most azonban mégis távozni szeretne, még mielőtt jövő nyáron lejár a szerződése.

A Kicker szerint a német élvonalban szereplő Hertha Berlinhez kerülhet a válogatott középpályás – a transfermarkt.de 82 százalék esélyt ad a transzferre. A német szaklap úgy tudja, Khedira szombat óta tartózkodik a fővárosban és vasárnap (ma) reggel kerülhet sor a kötelező orvosi vizsgálatokra, ami után aláírhatja új klubjával a szerződését.

Khedira 2010-ben a Real Madrid kedvéért hagyta el a Bundesligát, majd 2015 nyarán a Juventushoz igazolt, mellyel öt bajnoki címet és három Olasz Kupát nyert, 2017-ben pedig a Bajnokok Ligája fináléjába jutott.

Carsten Schmidt ügyvezető vasárnap megerősítette, hogy felvették a kapcsolatot a 33 éves játékossal.

„Nemrég hosszú telefonbeszélgetést folytattam vele. Nagyszerű vezérnek és sikeres futballistának tartom őt, aki sok klubnál megfordult, és hatalmas tapasztalattal rendelkezik” – jelentette ki az ügyvezető.

A Juventus középpályásának megszerzésére hétfőn 18 óráig van módjuk a Bundesligában 14. berlinieknek, mivel akkor zárul le a téli átigazolási időszak.

Legfrissebb hírek

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

OLASZ SERIE A 2026–2027, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:53