Bundesliga: csökken az első két osztály bevétele jövőre

MTI MTIMTI MTI
2020.06.22. 19:29
null
Seiferték dolgoznak a nézőket beengedésének lehetőségén (Fotó: AFP)
A német labdarúgó Bundesliga és a másodosztály valamivel kevesebb bevételre számíthat a televíziós közvetítési jogokból 2021-től, ugyanakkor a Német Labdarúgóliga (DFL) abban reménykedik, hogy a 2020–2021-es idényt a koronavírus-járvány ellenére nem kell zárt kapus mérkőzésekkel elkezdeniük a csapatoknak.

A DFL hétfőn azt közölte, hogy a következő négy szezonra 4.4 milliárd euróért sikerült értékesítenie a közvetítési jogokat, miközben a legutóbbi ilyen üzletből 4.64 milliárd euró bevétele származott a 36 élvonalbeli és másodosztályú egyesületnek.

Christian Seifert, a DFL ügyvezetője hétfőn Frankfurtban azt mondta, dolgoznak annak a keretrendszernek a kialakításán, amely lehetővé teszi, hogy a következő idényben már nézők előtt futballozhassanak a csapatok.

A 2020–2021-es évad rajtjának még nincs meg a kezdési időpontja, Seifert szerint egyelőre annyi bizonyos, hogy mindenképpen el akarják indítani a következő idényt.

Bár Németországban október végéig tilos a nagy tömegrendezvények megtartása, elképzelhető, hogy lesznek kivételek.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
14 órája

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
22 órája

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik