Bundesliga: bejelentette a Milan-támadó érkezését a Hertha

T. I.T. I.
2020.01.30. 18:19
null
Piatek a Herthánál folytatja (Fotó: herthabsc.de)
A Hertha Berlin hivatalos honlapján és Twitter-csatornáján jelentette be a lengyel válogatott Krzysztof Piatek érkezését. A német csapat ugyan sem a szerződés hosszát, sem a vételárat nem közölte, klubhonlapján megerősíti, kivásárolta milánói szerződéséből a 24 éves játékost. Lapértesülések szerint 27 millió euró lehetett az ár.

 

A 10-szeres lengyel válogatott csatár klubváltását már szerdán borítékolta a német és az angol sajtó, utóbbi amiatt, mert a Hertha állítólag a Manchester Unitedet licitálta sikeresen túl.

Piatek tavaly januárban az olasz bajnokság gólkirályjelöltjeként 38 millió euróért cserébe érkezett a Milanhoz. Karrierje jól is indult a San Siróban: első hat tétmeccsén hét gólt szerzett piros-feketében. A folytatásban viszont visszaesett a teljesítménye, a 2018–2019-es évadból hátramaradt 15 találkozón csupán négyszer talált be az ellenfelek kapujába. Az őszi idényben sem lett sokkal hatékonyabb, 18 bajnokin és két kupameccsen összesen öt találat fűződött a nevéhez.

Milánóban már január elején jelezték, megfelelő ajánlat esetén készek megválni a Genoában berobbanó játékostól, Zlatan Ibrahimovic visszatérését követően pedig Piatek sem ragaszkodott már annyira a maradáshoz.

„Krzysztoffal olyan fiatal és tehetséges támadóval bővült a keretünk, aki képes lehet egészen új szintre emelni a támadójátékunkat. A legmagasabb szinten bizonyított a Serie A-ban és a válogatottban is, biztos vagyok benne, hogy vele mi magunk is képesek leszünk a szintlépésre” – magasztalta az új szerzeményt Michael Preetz sportigazgató.

A lengyel csatár a hetes mezt kapta a fővárosi klubnál.

Amennyiben igazak a Piatek áráról szóló hírek, úgy a Hertha új német rekordot állított fel, még soha egyetlen Bundesliga-csapat sem költött a téli átigazolási időszakban annyit, mint a berliniek, Piatekért, az argentin válogatott Santiago Ascacibarért és a francia Lucas Tousart-ért összesen 63 milliót adhattak ki.


 

Legfrissebb hírek

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
5 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
7 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
7 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
2026.08.13. 13:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00