Hoffenheim: fontos vezető távozik Szalai klubjától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.26. 17:46
Közös megegyezéssel szerződést bontott a német élvonalbeli Hoffenheim labdarúgócsapata ügyvezető igazgatójával, Hansi Flickkel – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A sport1.de már február elején jelezte, hogy hamarosan távozhat Hansi Flick ügyvezető igazgató a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheimtől, a klub hétfő este közleményben jelentette be, hogy szerződést bontott a szakemberrel, aki tavaly nyáron érkezett a német szövetségtől (DFB).

„Január végén többször találkoztunk és beszéltünk négyszemközt, nyilvánvalóvá vált, hogy más elképzeléseink vannak a szerepéről és a feladatairól" – idézi a Hoffenheim honlapja a TSG vezérigazgatóját, Dietmar Hoppot.

A sport1.de úgy tudja, a szerződésbontást már napokkal ezelőtt szignózták a felek, de a bejelentésre csak hétfőn került sor. Az ügy hátterében a német sajtó szerint hatalmi harcok állnak: Christian Frommert sajtófőnök, Alexander Rosen sportigazgató és Peter Görlich, a klubot üzemeltető gazdasági társaság vezetője összefogott Flick ellen.

A klub közleményében tagadta ezeket a sajtóhíreket.

Legfrissebb hírek

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
16 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58
Ezek is érdekelhetik