Hertha: Mindig is igyekeztem a hazámat méltó módon képviselni – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.12. 13:56
null
Dárdai Pál szerint jó úton járnak (Fotó: afp)
Munkatársunk, Voleszák Gábor a helyszínen nézte meg a Hertha mallorcai felkészülési mérkőzését, és a leglelkesebb berlini szurkolókkal együtt láthatta azt is, hogy a népszerű edző alaposan megdolgoztatja labdarúgóit, és hogy most még nem frissességet, hanem a szervezett játékot várja el. Helyszíni interjú a korábbi magyar szövetségi kapitánnyal.



– Az már kiderült, Magyarországon dobogós lesz az év edzője szavazásban. Mit szól a hírhez?
– Nagyon örültem neki, és óriási büszkeséggel töltött el. Ez azt jelenti, hogy elismerik az erőfeszítéseimet. Mindig is igyekeztem a hazámat méltó módon képviselni. Ahol csak tudok, segítek, bárki eljöhet Berlinbe megnézni, mit és hogyan csinálunk. Nem hiszem viszont, hogy én nyerek a szavazáson – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Dárdai Pál.

– Az elismerés ettől függetlenül annak is szól, hogy végre jegyzett ligában dolgozik magyar edző, nem?
– Nyilvánvalóan ez is benne van. Óriási munkát kell végezni, a nap végére általában jól el is fáradok, mert csaknem ötven embert kell egyszerre irányítani. Szerencsére nem vagyok egyedül, remek stábom van, és bírom a gyűrődést is. Ezt a hozzáállást, a munkakedvet igyekeztem hazavinni, amikor a válogatottnál dolgozhattam. Sikerült valamit elindítanunk, amelynek a franciaországi nyári mese lett a csúcspontja Bernd Storckkal.

– Úgy érzi, Berlinben is valami nagy dolog van készülőben?
– Ne szaladjunk ennyire előre! Még a munka elején járunk. Most is idő kellett, hogy a fiúk játékba lendüljenek. A második félidőben már sok helyzetünk volt, jó volt látni, hogy harapnak a srácok. Frissességet nem vártam tőlük, csak azt, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Egy felkészülési mérkőzés eredményéből nem lehet sok következtetést levonni, talán csak annyit, hogy jó úton járunk.

Munkatársunk az elkövetkező napokban is jelentkezik helyszíni anyagokkal a Hertha mallorcai edzőtáborából. Ezért is érdemes lesz megvenni a nyomtatott NEMZETI SPORTOT!!

Legfrissebb hírek

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01

Dárdai Pál szerint olyan teher szakadt Lőw Zsolt nyakába, hogy örül, ha másfél órát tud aludni

Német labdarúgás
2025.04.05. 07:16

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

Dinasztia – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.12. 06:56

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1

Magyar válogatott
2025.02.20. 09:46

Dárdai Pál a válogatottról: A legnagyobb áldozatot Leekens hozta, ott senki nem tudott volna segíteni

Magyar válogatott
2025.02.11. 14:12

Sport Forum Hungary: „Velem szemben egymilliárd euró, én meg jöttem Újpestről, a Víztorony mellől” – Lőw Zsolt

Magyar válogatott
2024.11.27. 17:29

Bölöni, Dárdai, Lőw: topligás magyar edzők a Sport Forum Hungaryn

Minden más foci
2024.11.21. 11:09
Ezek is érdekelhetik