Hertha: Klopp ajánlására érkezett a brazil próbázó

2016.07.27. 10:06
Mint arról beszámoltunk, a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC teszteli a Liverpool futballistáját, Allan Rodrigues de Souzát. A berlini együttes klubmenedzsere, Michael Preetz a Bildnek elmondta, a 19 éves brazil Jürgen Klopp ajánlására érkezett próbajátékra a csapathoz.

„Amikor Liverpoolba szerződtem, csak annyit mondtam: Istenem, mit csináljunk, hogy ez a srác velünk maradhasson” – idézi Jürgen Klopp egy korábbi nyilatkozatát a Bild.Jürgen Klopp egy korábbi nyilatkozatát a Bild.

Allan ugyanis nem kapott munkavállalási engedélyt Angliában, így előbb a finn SJK Seinäjokihez szerződött – amellyel azonnal bajnoki címet ünnepelhetett –, majd januártól a belga Sint-Truidennél szerepelt.

„Szeretnék váltani a Bundesligára, de ez nem csak rajtam múlik...” – így Allan, aki szombaton a Braunschweig elleni felkészülési mérkőzésen minden bizonnyal bizonyítási lehetőséget kap Dárdaitól.

„Jók az első benyomásaim, ő a jövő embere. Úgy lő, mint egy ló” – mondta Dárdai a 19 éves brazilról.

A berliniekkel kapcsolatos hír még, hogy a Bröndby elleni Európa-liga-selejtező előtt Dárdai Pálnak első számú kapust kell választania Rune Jarstein és a hosszú sérüléséből teljesen felépülő Thomas Kraft közül.

„Mindketten jól edzettek, mindketten megérdemelnék. A kapusedzőnkkel, Petry Zsolttal egyeztetve jelentem majd be a döntésem.”

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Roger Schmidt lett a Red Bull globális futballigazgatója – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 15:13

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12