Hertha: „Ez mérföldkő a klub életében”

Vágólapra másolva!
2016.05.23. 15:33
A Dárdai Pál vezette Hertha BSC 124 éves fennállásának legnagyobb költségvetésével, több mint 100 millió euróval (31.6 milliárd forint) kezdi meg a következő bajnoki idényt.

A berlini klub, amely tavaly még a kiesés elkerüléséért küzdött, most pedig hetedikként zárt a Bundesligában, a legutóbbi szezont 88.5 millió eurós költségvetéssel teljesítette.

„Ez mérföldkő a Hertha életében” – nyilatkozta hétfőn Ingo Schiller, az egyesület gazdasági vezetője. A berliniek 102.3 millió euróval képzelik el a 2016–2017-es idényt, a költségvetési tervet hétfő este mutatják be a közgyűlés tagjainak.

A játékosaira 40 millió eurót tervez költeni a Hertha, amely átlagosan 49 950 nézővel, valamint az Európa-liga csoportkörének és a Német Kupa harmadik fordulójának elérésével számol.

A televíziós közvetítési díjak elosztásának rangsorában a berlini klub a tizenegyedikről a hetedik helyre jött fel, s Ingo Schiller kijelentette: az, hogy pontosan mennyi pénzt szánnak majd futballisták szerződtetésére, attól függ, hogy bejutnak-e az El csoportkörébe.

Legfrissebb hírek

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
4 órája

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
14 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37
Ezek is érdekelhetik