Hertha: Büszke vagyok, férfimunka volt – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.15. 18:56
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője győzelemmel abszolválta együttesével a 2015–2016-os Bundesliga 1. fordulóját: a berliniek Salomon Kalou tizenegyesgóljával 1–0-ra győztek Augsburgban. Dárdai büszke a csapatára, de elismeri: a végén Thomas Kraft kapus bravúrjaira is nagy szükség volt.

„Férfimunka volt ez a mérkőzés, a csapatom nagyon jól dolgozott és erre büszke vagyok. Nagyszerű győzelem ez egy igen jó Augsburg otthonában. Az egy–nullás vezetés minket blokkolt le, a csapatom ezt követően bizonytalanná vált. Ez az előző szezonból magunkkal cipelt pszichológiai teher miatt lehet. A végén Thomas Kraft védései mentettek meg minket” – értékelt Dárdai.Dárdai.

Kollégája, Markus Weinzierl nagyon elégedetlen volt.

„Teljesen szükségtelen vereségbe szaladtunk bele. A meccset közvetlenül a szünet előtt és után veszítettük el. Kritikus pillanat volt Raúl Bobadilla kiállítása, a játékvezető igen gyengén látta el a feladatát. Miután hátrányba kerültünk, mindent bevetettünk, de pechesek voltunk. Abszolút nem érdemeltük meg, hogy pont nélkül zárjuk a mérkőzést” – mondta az augsburgi tréner.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik