Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

S. T. J.S. T. J.
2026.04.08. 23:50

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Nem is év-, hanem ciklusértékelő interjút készítettünk a magyar sportirányítás első emberével: megpróbáltuk átbeszélni a hazai verseny-, közösségi és iskolai sport legfontosabb fejleményeit, eredményeit, kilátásait Schmidt Ádámmal. A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára – sok más téma mellett – beszélt a Los Angeles-i reményekről is: „Bár az olimpiát követően sokféle statisztika készült, én úgy gondolom, nekünk magunkkal kell foglalkozni: a magyar sport még mindig rendkívül erős, folyamatosan a világ élmezőnyében vagyunk. A 2024 őszén elindított LA10 programpont azt a célt szolgálja, hogy a legmagasabb szinten a nüanszok a mi javunkra dőljenek el. Azt a célt fogalmaztuk meg, hogy tíz aranyérmünk legyen a Los Angeles-i olimpián. Ahhoz, hogy ezt elérjük, körülbelül húsz aranyérem-esélyes indulóval kell kiutaznunk.”

Gyors volt, gólerős. Szíve a Fradiba vitte, de a klub nem ölelte a keblére. Bajnoki címeit a Bp. Honvédban nyerte meg, majd a görög AEK-ban parádézott, a nemzeti együttes húzóembere volt. A futballpályán származása miatt Grófnak hívták. A 29-szeres válogatott Esterházy Márton április 9-én lett hetvenéves. Amikor a karrierje legjobb mérkőzéseiről kérdeztük, ezt felelte: „Hangulatilag a három nullás magyar–brazil, fontossági szempontból a hollandok elleni rotterdami kettő egyes siker és az osztrákok három nullás bécsi legyőzése kívánkozik az élre. Nekem kedves az AEK-ban a Panathinaikosz elleni két gólom, továbbá az ezerkilencszáznyolcvanhatos vébén a Kanadának lőtt találatom. A Honvédban is rúgtam szép gólokat.”

Hetekre elvesztette egyik legjobb formában lévő védőjét a Paksi FC, s még az is elképzelhető, hogy Lenzsér Bence számára már március 20-án véget ért az idény. Noha a válogatott mérkőzések miatti szünetet megelőző fordulóban a paksi együttes 2–0-s győzelmet aratott az MTK vendégeként – és zárta le ezzel hét bajnokiból álló nyeretlenségi sorozatát –, a siker súlyos veszteséggel járt, hiszen a védelem alapemberét már a negyedik percben le kellett cserélni. „Amint emeltem a lábam, roppanást éreztem a combhajlítómban, aztán amikor fel akartam állni, már tudtam, nagy a baj. Utólag tisztában vagyok vele, nem lábbal kellett volna mennem a labdáért, de akkor azt éreztem jó megoldásnak. Azóta természetesen voltam MR-vizsgálaton és ultrahangon is, kiderült, négy és fél centiméteres szakadásom van. Az orvosok szerint négy-hat hétig tarthat a felépülésem.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

ETO–Fradi: bajnoki döntőnek is beillő ütközet; Szenzációs meneteléssel védte meg Eb-címét Özbas SzofiA

E-újság
1 órája

Lenny Joseph: Bátornak és hatékonynak kell lennem a kapu előtt; Arne Slot: Elegendő ideig pihentünk a PSG után

E-újság
2026.04.17. 23:32

Aranycsata telt ház előtt az NB I-ben; muszáj gólokat ütni az olaszoknak

E-újság
2026.04.16. 23:11

A Real Madrid sem tehet mindig csodát... – Bajnokok Ligája-kibeszélő

Bajnokok Ligája
2026.04.16. 18:36

Szakértőink döntetlenre tippelik az ETO–Fradit; Vadnai Jonatánt norovírus döntötte le a lábáról

E-újság
2026.04.15. 23:29

Nem jönnek Szoboszlaiék a Puskásba…; Rasovszky: irány Los Angeles!

E-újság
2026.04.14. 23:37

Szoboszlai: Mindent egy lapra teszünk fel!; Varga Zsolt: Az első három meccsen elértük a célt

E-újság
2026.04.13. 23:40

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
2026.04.12. 23:50
Ezek is érdekelhetik