A Paks és a Fradi elkerülte egymást az MK elődöntőjében; Nem a veretlen alapszakasz, a bajnoki cím a legfontosabb cél a Falcónál

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2025.04.03. 23:16

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

Amióta a honi élvonal a mostanival megegyező vagy ahhoz nagyon hasonló lebonyolításban zajlik, senki sem kezdte 23 sikerrel az NB I-es kosárlabdaidényt a Falcón kívül. A ZTE 15 évvel ezelőtti 22-es szériáját felülmúló, idehaza 2019 óta domináló gárda korábbi csapatkapitánya, Váradi Benedek nem örült annak, hogy az öltözőjükben téma volt a rekorddöntés, viszont bízik benne, hogy a mostanában tapasztalt hullámvölgyek a rájátszásban már nem jelentkeznek újra. Győri Ferenc és Fazekas Zoltán összeállítása

A labdarúgó Magyar Kupa utolsó negyeddöntőjét az MTK nyerte meg, s már az elődöntő sorsolása is elkészült, a címvédő Paks a Zalaegerszeget, a bajnok Ferencváros pedig a Hungária körútiakat fogadja

Leon Myrtaj a Tottenhamtől érkezhet a magyar válogatotthoz. Az idén háromszor irányították az első kerethez edzeni a Tottenhamnél nevelkedő 17 éves bal oldali szélsőt, aki mindeddig az albán korosztályos válogatottakban szerepelt, ám szívesen megtapasztalná, milyen érzés magyar címeres mezben pályára lépni. Borsos László írása

Burián Gergely: Magunknak akartunk bizonyítani a Ferencváros ellen. A fájó budapesti pofon után otthon elvette az FTC veretlenségét a két magyarral felálló Barceloneta vízilabdacsapata, amely Burián Gergely szerint a védekezésére építve juthat messzire a férfi Bajnokok Ligájában. Patai Gergely interjúja

Szatmári András: Nem választhatom a könnyebb utat. A párizsi olimpia után csak januárban kezdett el versenyezni, de elég hamar gödörbe került egyéni világbajnok kardozónk, és bár hiszi, hogy képes talpra állni, türelmesnek kell lennie – elsősorban önmagához. Kovács Erika interjúja

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
18 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
2025.10.24. 23:41

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
2025.10.24. 10:00

Fradi-ünnep a nemzeti ünnepen; Egerszegi Krisztina szöuli sikere a Csodák csodája

E-újság
2025.10.23. 23:04

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
2025.10.20. 23:45

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58
Ezek is érdekelhetik