Galló Vilmos arra számított, hazaküldik a vb-ről; a futballválogatott számára indul az utazás az Eb-re

S. T. J.S. T. J.
2024.06.02. 23:21

 

 

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

 

„Hosszú idő után Majoross Gergely személyében magyar edző van a jégkorong-válogatott élén, ami nagyon jó hír, hiszen egy külföldi szakembernek borzasztó nehéz magyar fejjel gondolkodni, magyar szívvel érezni. Ha jól tudom, tervez egy összetartást júniusban, aztán nem sokkal később elkezdünk készülni az olimpiai selejtezőtornára. Voltak már csodák a hokiban, ha összetartunk akármi megtörténhet. Úgy megyünk oda, hogy nincs vesztenivalónk, és hatalmas dolog lenne kijutni az olimpiára” – mondta a lapunknak adott interjúban Galló Vilmos, akit a korábbi szövetségi kapitányról, Don MacAdamról is kérdeztünk.

Az olimpiai bajnok Varga Dániel négy év után köszönt el az OSC-től, és ült át a BVSC kispadjára. A zuglóiak a következő idényben a vízilabda Eurokupában indulnak – éppen az OSC szerezte meg ellenük a Bajnokok Ligája-szereplést érő bronzérmet. „Egyértelmű volt, nekem az a feladatom, hogy az OSC minél jobban szerepeljen, és ha kell, akkor a BVSC ellen szerezzük meg a bronzot – mondta Varga Dániel a Nemzeti Sportnak. – Nemcsak a kötelességtudat mondatta ezt velem, hanem teljes szívemből átéreztem. Nemcsak jogilag, hanem emberileg is kötelez mindenkit, melyik klubhoz tartozik az idény végéig, bárhol folytatja is a következő évadban.”

Igazi adonisz volt, nem véletlen, hogy egy Zigfield-filmben ez lett az első filmszerepe is. Verhetetlen csodaúszó, ötszörös olimpiai bajnok, akire egy szállodai medence partján figyelt fel egy hollywoodi forgatókönyvíró – és csinálta meg belőle Tarzant, a majomembert, akinek a világhírnevet köszönheti. „Úszom, fára mászom, annyit kell mondani, hogy »Én Tarzan, te Jane«, és milliókat keresek vele” – a Népsport mellékletünkben olvasható cikkből kiderül, a 120 éve született felejthetetlen Johnny Weissmullernek tényleg csak megszületnie volt nehéz.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!


 



 

 

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
4 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50