BACSKAI JÁNOS 2020.06.21 07:15 Frissítve: 2020.06.21 17:01

Videó: amikor magyar gól döntött Zico, a Fehér Pelé búcsúmérkőzésén

Éledezik a sportvilág a koronavírus-járvány után, de rendületlenül folytatjuk a videós múltidéző sorozatunkat. Ezúttal 1989-ig lépünk vissza az időben, amikor Zico európai búcsúmérkőzésén Détári Lajos győztes gólt szerzett.

Világválogatottnak lenni mindig nagy öröm (Fotó: FourFourTwo)


Kétségtelen, sok remek labdarúgót adott a világnak Brazília, az egyik legnagyobb brazil varázsló Zico volt, aki mindent is tudott a labdával. Klasszisára jellemző, hogy három kontinensen rendeztek neki búcsúmérkőzést, a dél-amerikaira és az európaira meghívták Détári Lajost is, aki az utóbbi gálán győztes gólt vágott. Az udinei találkozón 2–1-re nyert a világválogatott Brazília ellen.

„Zicónak azóta is tartozom egy bocsánatkéréssel” – írta életrajzi könyvében a magyar klasszis, akihez a mérkőzés után odament az AS Roma edzője, Nils Liedholm (a világválogatott mestere!), és azt mondta neki, szeretné szerződtetni.

Ebből nem lett semmi, de egy év múlva Détári a brazíliai gálamérkőzésen is részt vehetett a világválogatottban, amelyben Rinat Daszajev, Michel Preud'homme, Eric Gerets, Dragan Sztojkovics, Carlos Valderrama, Szinisa Mihajlovics, Tanju Colak, Enzo Francescoli, Sergio Goycochea, Thomas N'Kono, René Higuita, Júlio César, Oscar Ruggeri, Szergej Alejnyikov, Michel, Alemao, Carlo Ancelotti, Gheorghe Hagi és Martín Vázquez is szerepelt. A két mérkőzést 115 ezeren látták a helyszínen.

Détári gólja 3:50-től

2021.09.27 00:10:59

Minden más foci MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Alaphelyzet, hogy a tét növekedésével javul a teljesítmény, azonban gyakran megesik, hogy egy ponton túl az izgalmi állapot robban, utána egyre több lesz a hiba, mi több, le is blokkolhatunk.

2021.09.26 16:08:41

Minden más foci DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), PÓR KÁROLY (percről percre)

A DAC a hétközi kupakiesés után a bajnokságban sem tudott javítani a Spartak Trnava ellen.

2021.09.25 18:47:00

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

Fiolic ritkán látható nagy gólt lőtt, a hajrában Zaper döntött: újabb fontos három pontot szerzett az Osijek.

2021.09.25 15:37:22

Minden más foci TŐKE JÁNOS (összefoglaló), SZABÓ RÓBERT (percről percre)

A második félidő elején döntötte el a három pont sorsát a topolyai együttes.

2021.09.24 23:47:47

Minden más foci BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Hatvan visszavonult brit futballsztár – köztük Gary Lineker, Kevin Keegan és Chris Sutton – kezdeményezésére most vasárnap az angliai Spennymoor Town FC pályáján kísérleti jelleggel lejátsszák az első futballmeccset, amelyen tilos fejelni.